Agility vizsga

Ismételten eljött ennek a napnak az időpontja. Éppen egy évvel ezelőtt ezen a versenyen szereztük meg a szint lépéshez szükséges első hibátlan futamunkat. Nem indultam világot megváltó reményekkel, csupán csak annyi volt a célom, hogy továbbra is gyakoroljam az éles helyzetben való helyben maradást Barkával. Mivel edzésen, már nagyon szépen megy ,ezért úgy gondoltam jó lesz nekünk a versenyzés a gyakorlásra. Barika is izgulós típus, ahogy én is. A start igencsak bonyolult szokott lenni számunkra, mivel neki áll ugatni és körülöttem rohangászni, most azonban a célom az volt, hogy feküdjön le és legalább egy, vagy két lépés távolságra ott maradjon. Ez sikerült is...nagyjából. A harmadik futamnál nem várta meg, én viszont voltam annyira buta, hogy nem tettem vissza. Tanulván az esetből, legközelebb majd erre oda kell figyelni. A futamok egész jók lettek, de természetesen, mind az én hibámból lett elrontva. Az elsőben nem volt meg egy palló lefele zónánk, mert nem futottam elég gyorsan,egyébként gyönyörű futam volt, a legjobb idő eredménnyel a mezőnyben. Erre azért vagyok büszke, mert az utóbbi időben sokat lassultunk, de versenyeken, minden alkalommal egyéni csúcsot dönt. az első visszatérő versenykor még 34-es időket mentünk, a mostanin, meg a legjobb 3 idők között voltunk. Az egyik futamunk 30 valamennyi lett, pedig ott én miattam lett egy verőnk meg két zóna hibánk. Hozzáteszem nem igazán feküdt nekem ez a pálya mert éles szögekből kellett küldeni a kutyát és a messziről irányítás még nem igazán megy nekünk. A harmadik futam miatt viszont nagyon mérges voltam. Természetesen nem Barira, mert ő nagyon jól csinálta, amit kellett. Figyelt az utasításokra, és a kéz jelekre, amiért nagyon sokat küzdöttem vele, viszont az egyik akadálynál túlküldtem és majdnem elment kúszni, de lehívtam, így viszont a következő akadályt is kikerülte, ami elkerülendő lehetett volna, ha nem küldöm túl őt az akadályon. Így egy hibátlan futam lett kárba, mert csodával határos módon, minden zónája megvolt. Úgy, hogy hinta is volt a pályában, pedig a többi zónáshoz hasonlóan, azt sem látott több, mint egy éve. Miután lefutottuk a futamokat, úgy döntöttem megteszem a napi jó cselekedetem és kiviszek egy kutyát sétálni, az ottani gazdi keresők közül. Volt 10 kutyus, akiknek valamilyen viselkedési problémájuk, félősek, agresszívak, vagy éppen vadászós kedvű ebek voltak. A nap elején bemondták a hangosba, hogy ki lehet ezek közül a kutyusok közül vinni sétálni, nap jó cselekedet céljából. Mondtam, jó akkor hajrá. Először kaptam egy Bobo nevezetű. pincsi keverék, virgonckát. A gondozó azt mondta, minden kutyával agresszív. Örültem, mert Barka révén az ilyet már kitapasztaltam és a verseny területén rengeteg kutya volt. Anyu csak annyit mondott: - Gyerünk, suttogd meg egy kicsit!- ezt azért szokta mondani, mert többször volt már példa arra, hogy egy velem való találkozás után egy addig agresszív vagy félős kutya viselkedése, pozitív irányba változott, agy ha problémás kutyát kapok, meg "suttogom". Érdekes módon ezzel a kutyával is hasonlóan történt. Az én Barkám kitűnő terápiás kutya erre a feladatra, mert őt nem szokták az agresszív kutyák bántani, azt még magam sem tudom miért, pedig ő igencsak domináns. Ez örök rejtély marad számomra.
A séta alatt szinte nem is foglalkozott Bobo Barival és ha kutyával találkoztunk, azzal is normálisan, nulla agresszivitással viselkedett. A gondi meglepődött de örült, hogy nem volt gond. Felajánlottam, hogy viszek még ki kutyust, így aztán kivittem egy Jagd terriert. Temperát, akinek négyszer műtötték a medencéjét, mert átgázolt rajta egy autó fél éves korában. Mostanra már kutyabaja. Vele sem volt gond. Aztán jött két félős kutyus. Lonci és Cukorfalat, nehezen de végül boldogan és felszabadultan sétáltunk, a végén még futottunk is egy kicsit. Végül jött Chris a nagyon félős kutyus, majd lezárásként Fürtös a súlyos epilepsziában szenvedő kutyus. Sajnos összesen csak hét kutya volt kint, de így is nagyon örültek annak, hogy ilyen lelkesen sétáltattunk. Én örültem, hogy kivihettem az ebeket és lett egy jó napjuk. Ha lesz még ilyen lehetőségem, élni fogok vele.
A nap végén fáradtan, de hazaértünk és megnéztük a futam videókat, és kielemeztük az orbitális bakijaimat. Szerencsére nincs veszve semmi, két hét múlva, Rákóczifalván ismét a lovak, mármint kutyák közé csapunk!

Bemutató és riadalom....

A mai napon sikeresen részt vettünk egy újpesti iskolában tartott családi napon. Frisbee, agility és Rexes menhelyi kutyákkal való bemutatókat kellett tartani. Reggel, inkább már délelőtt, mikor elkezdtük a bemutatót, nem sok látogató, nézelődő volt. Nem volt gond, hiszen mi így is jól éreztük magunkat.

Dobálgattuk a korongokat, majd egy kis hipszi-hopszi. Meglepő, hogy amilyen kombinációkat csináltattam az állattal egy év kihagyás után, mennyire szépen és jól oldotta meg. Teljesen el voltunk hűlve tőle. Aztán jött a szünet, mert a Rexes kuttyokkal csak délutánra esett a bemutató. Barka rendezvényhez képest nagyon jól érezte magát...amíg el nem durrant egy lufi. Sajnos nyitva volt a hátsó kocsi feljáró és kirohant, de sikerült még időben meggyőznöm, hogy jobb ha visszajön. Aranyos volt, mert próbálkozott utána kilógni, de mindig lebukott így kénytelen volt bent maradni.

Aztán valamennyire megnyugodott, úgyhogy nem kellett rá annyira figyelnem. Épp az egyik baba kutyát gyömöszkéltem, mikor két lufi kidurrant és már tudtam, nincs megállás. Gyorsan leraktam a kiskutyát és rohantam, miközben torkom szakadtából üvöltöttem, Barkának. Anyukám is ott volt, így ő is egyből kapcsolt és futott velem. Annyira nem vagyunk ismerősek ezen a környéken, így nagyon megijedtem. Mikor kirohantunk és körbenéztünk, sehol semmi, csak az autók jöttek. Kutyám élete egy pillanat alatt lepergett előttem és már a legrosszabbra gondoltam(mindezt kb. 5 másodperc alatt), majd gyorsan lepörgettem, hogy melyek azok a helyek amit célba vehetett, ekkor szólt anyu, hogy látja merre fut. Ordítok az állatnak, mint a sakál, de csak annyit értem el vele, hogy lerohant az útra. Még jó, hogy lakó övezet volt és az autósok nem állat módjára hajtanak.
 Egy emberke rádudált, amitől nem sokkal az út közepén megállt és csak bámult, és el kezdtük csalogatni, meg hívni és végre kapcsolt. Jött oda, de nagyon meg volt rémülve, nem kevésbé, mint én. Ezek után anyu javaslatára hazajöttünk, nem megvárva a délutáni bemutatót. A nagy izgalmaktól én hazaérve kifeküdtem, és Bari is így tett.

Hogy mit tanultam az esetből? Megint csak azt, hogy valaki nagyon vigyáz a kutyámra és esze ágában sincs engedni, hogy Barka kiniyfantsa magát. Hálás vagyok azért, hogy van ő nekem és semmi pénzért nem cserélném el semmire és senkire.
VIVA LA BARKA!!!

Vizibárány, avagy Barka álllat megszereti a vizet...

Igen, megtörtént. Kellet hozzá öt hosszú év, meg jó nagy meleg és sok-sok bíztatás. A mai napon egy másik kutyás családdal ellátogattunk a Lupa-szigetre kicsit "strandolni". Ez nem volt egy rossz ötlet, azt el tekintve, hogy az eddigi években Bari a víz közelébe sem ment, csak a szája járt, maximum mellkasig ment be, de akkor sem lehetett rávenni egy kis úszásra. Idén sajnos nem volt lehetőségünk a szokásos kutyás táborba elmenni, mert azon a héten dolgozom. Volt egy megérzésem, hogy ez a mai nap emlékezetes lesz, ugyanis a menhelyen, ahova kijárunk tevékenykedni, van egy halas-tó és Barika előszeretettel pancsikált benne, különösebb kényszerítés nélkül. Először csak úgy simán próbálkoztunk beküldeni, de úgy csak mellkasig ment be a vízbe, aztán talált a gyerek valami nád darabkát és azt nem olyan messzire és nagy meglepetésemre után úszott, úgyhogy próbáltam messzebbre is és úgy is utána ment, noha először kicsit ösztökélni kellett. Anyum adott egy kölyök kutyáknak való frisbeet, hátha azután nagyobb hévvel megy be. Jól gondolta. Barka úgy uszikált a korong után, mint egy kis aligátor. Még versenyt is úsztunk. Úgyhogy végső soron sikerült megélnem azt, hogy a kutyám öt éves korára megszerette a vizet és a mai napon szinte ki sem lehetett onnan robbantani. Mai naptól már nem csak egyszerű Barikám van, hanem ViziBarikám.

Szünet után

Rég artam. No nem azért mert lusta vagyok ,csak nem volt miről. Igazából az elmúlt fél évben semmi sem történt velünk, azt leszámítva, hogy Barikám nagyon beteg volt. Igen, nem sok hiányzott...azonban hála a dokinak most megint jól van. MÁr, mihez képest. Korán elfárad, van, hogy ölbe kell kapni(20 kg) , és igen már a pisi visszatartás is problémát okoz, ha 4-5 óránál tovább kell ezt megtenni. 5 éves!!! MÉg csak 5 éves, de mintha már legalább 9-10 lenne. Nem értem, hogyan jutottunk el idáig. Ez a dolog nagyon megviselt, de legalább jó volt figyelmeztetésnek. Lhet, hogy most már van az életemben más is, mint Barika, de attól még nem szabad elhanyagolni. Ezért pár hete ismét belevetettem magam a kutyázásba. Ismét járok a menhelyes kutyámat trenírozni, és Barikával is ki.ki járunk kutyaiskolába, meg frisbee edzésekre. Az agilityt csak lájtosan nyomjuk, mert az nagyon lefárasztja szegényt. A flyballt, na azt feladtam, mert túl veszléyes Bari egészségére nézve. No, de térjünk vissza a frisbeere. VÉgre úgy tűnt ez egyik álmom, ha részben is de teljesülhet. Vilgábajnoki qualifikációs versenyt rendeztek Olaszországban. Messze Rómától, ahova igazán szeretnék egyszer elmenni, de maga tény, hogy én elmehetek abba az országba, mérhetetlen örömmel töltött el. Minden készen állt. Április 9-én indultunk 10 óra körül, a Westend parkolójából egy kisbusszal. Nagyon jó hangulat volt. Úgy számítottuk, hogy este 9 körül már ott is leszünk. MÁr csak 400 km volt hátra, mikor még megálltunk utoljára tankolni Szlovéniában, Ljubjanában. Valami idióta szlovén emberke úgy állt be elénk, hogy mi még véletlenül se tudjunk beállni mögé tankolni, így lükverc. Hatalmas csattanás, és aztán nagy riadalom. Pár perc múlva kiderült, hogy valami oknál fogva, ahogy a sofőrünk rálépett a kuplungra az azt tartó kis pöcök két helyen eltörött. Nem ijedtünk meg, gondoltuk max. 1 óra és megcvsinálják. A francokat! Kiderült, hogy ez egy speckó alkatrész, amit ebbe az autótípusba külön gyártanak. Minden összejátszott ellenünk. Az autókölcsönző közölte, hogy igazából küldhetne másik kisbuszt, de a szerződésében nem vállalt személyszállítást, ő csak a buszt adta. Hívtunk ott szerelőt, hátha megcsinálják szrevízbe, de kiderült, hogy nincs ilyen alkatrészük és csak hétfőre lesz meg. (Aznap kellett volna hazafelejönnünk). Ekkor már legalább 3 órája ott voltunk. Végül feladtuk a reményt és már csak abban reménykedtünk, hogyahazajutznk-e valahogy. Este nyolc körül ezerfele telefonálás után két csapattársam apukája vállalta, hogy kijön értünk egy-egy 6 személyes mikrobusszal. ezután már csak várnunk kellett. A csapat egyik flee benyomta a szunyát, mi meg kicsit buliztunk a benzinkúton. Elfogyott 4 üveg bor, meg egy kis rumn és még valami alkohol. Volt vizipipa is, ami nekem nagyon bejött, noha eléggé fájt utnáa a fejem. Szóval én mint antialkesz csak pár korty bort ittam, de a többiek nem szégyenlősködtek. Vedeltek mint állat. Az egyik srác mérhetetlenül aranyos volt berúgva. Annyi hülyeséget hordott össze, amit még nem láttam ,de olyan szeretemániás lett. Mindannyiunkanak előjöttöek a végére az érzelmi problémái és egyéb kutyás problémák is. Éjfél körül már a buszunk mellett üldögéltünk és beszlégettünk. Nekem nagyon jól esett ez a beszélgetés. Sok pozitív visszajelzést kaptam affelől, hogy ne hagyjam Barival abba a kutyázást, mert jók lennénk, sőt nagyon jók, csak türelem és sok munka kell hozzá. Végül hajnali 3-kor megérkezett a felmentősereg. Hálát adam az égnek ezért! A hazaút sima volt, én szinte végig aludtam. Azonban mikor hazaértük úgy reggel 8 körül, megint mérges voltam. Már csak azért sem lesz szar ez a napom. Hulla fáradtan, 24 óra ébrenlét után fogtam magam és anyámat, meg húgomat és közöltem, hogy irány a kutyaiskola. Lottinával kimentem sulizni, aztán még Barikával hopszikáztam kicsit, majd átmentem a legjobb bartánőmhöz, hogy kisírjam a bánatom. Estére nagyon rosszul voltam már, akkor még nem tudtam miért. Éjfélkor mint akit főbe löttek benyomtam a szunyát és másnap 11-kor keltem. Totál kipihenten. Azóta már feldolgoztam, ohgy nem jött össze és most készülök az itthoni kvalis versenyre és nyáron még lesz egy utam Belgiumba és Hollandiába. Szóval, nincs mint keseregni. Lehet, ennek így kellett törtnnie. Egyet megtanultam. mindennek van jó oldlam, ha lerobbanunk egy fontos verseny előtt, akkor is lehet bulizni.