Papa hazatér

"Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy jámbor eb. Sokat megélt, egy életet leszolgált, majd egyszer csak kidobták. Rácsok mögé került, más hasonló sorsú ebekkel. Egy ideig jól érezte magát. Kapott enni, mindennap elvitték sétálni kedves kétlábúak, olykor-olykor még csoportos foglalkozásra is elvitték és megszeretgették. Az idő azonban múlt, ereje egyre csak fogyott. Az évek elteltével egyre inkább elveszett a remény számára, hogy öreg napjait egy csupaszlábú mellett töltheti. Beköszöntött a tél, az ő utolsó tele. Már a lábai is rozogák, tudja lassan ideje elmenni. Már nem reménykedik, csak vár. Fekszik a hideg csempén, búskomoran sétálgat a patak parton, kedves kétlábúak kedvéért néha falatozik. Látja, ahogy fiatal társai új otthonra lelnek, mellette pedig elsétálnak, miközben szánakoznak rajta. Egy nap azonban kedves gondozója a nevét mondja.

- Morgó, gyere, mész haza!- az öreg bár nem érti, mit mond a kétlábú, érzi, hogy ez a séta más lesz. Utolsó reményével még felkel és elindul az útra egy ismeretlen fiatal lánnyal. Sétálnak egy nagyot, ám hamar az ismerős lemez indul, a kennelek felé veszik az irányt, de Morgó nagy meglepetésére abba a nagy házba mennek, ahonnan eb-társai sose tértek vissza. Egy szobába viszi a kedves kétlábú és bemutatja egy nála jóval fiatalabb, de már tapasztalt szőrős rokonnak. Nincs sok ideje foglalkozni a másikkal, valami történik, mindent meg kell szaglászni. Pár percre eltűnik jótevője, és visszatér valami kis fekete, ugráló kutyaszerű lénnyel. Megszagolja, nem tudja mire vélni, de egye-fene, ő most túl fáradt a kergetőzéshez. Sürgés-forgás, kedves gondozói sorra jönnek és megsimogatják, puszilgatják. A zörgő láncot leszedik róla, és egy szép új kék nyakörvet kap. Egyszer csak kinyílik az ajtó, és a lány visszatér.

- No, gyere Papa, indulás haza! – rácsatol egy pórázt és kivezeti az előtérbe. Ott kap még pár simit az ismerős kétlábúaktól, valami fura masinát villogtatnak a szemébe és az ajtó kitárul. Egy robogó kerekes valamibe rakják, majd elindulnak. Morgó érzi, valahova viszik. Egyszer csak megállnak. Ahogy kikecmereg az autóból, a másik két eb is feltűnik. Egy nagy épületbe mennek, majd egy kis dobozba hajtogatják be magukat. Végül megérkeznek egy jó meleg otthonba. Itt már egy másik kétlábú is üdvözli. Morgó nem érti, mi történik. Mindent megszagol, csóválni kezdi a farkát, úgy érzi megint fiatal, örömében fel alá kezd rohangálni, már amennyire egy matuzsálemi eb erre képes. Hamar elfárad, leheveredik. Lehet, hogy csak álmodik, de az álom így is gyönyörű. Érzi, tudja, az új gazdája vigyáz rá és szereti. Megadta neki azt, amire vágyott. Egy szép meleg otthont, öreg napjaira."

"Egy emberben néha elhal a remény, de egy állatban soha. Amíg él, él benne a remény, és él a hűség is."
/Eric Knight/

Bari, a kis bice-bóca

Bari nem bírta ki, muszáj volt megint alkotnia. Persze nem tehetett róla. A ma délelőtti foglalkozás alkalmával egy kisgyerkőc párszor megtiporta, és volt nyöszörgés miatta. Már ez is furcsa volt, de amikor haza értünk már a lefekvés és a felkelés is egy kisebb hisztivel sikerült csak, így munka után go doki. Hát nem túl bírtató a dolog. Egy lehetséges porckorong probléma merült fel a nyaki gerincnél, illetve egy kis góc van a bel első lábszárában, nem jó helyen, és nem biztos, hogy jóindulatú elváltozás, viszont most még túl picic ahhoz, hogy biztonsággal szövettant vegyenek belőle. Innentől mindennap fájdalomcsillapítót kell kania, és fokozottan figyelni a terhelés, csak addig, ameddig nincs sántikálás, vagy Bari nem jelzi, hogy elfáradt. 

Ennek tudatában kicsit elgondolkotam. Előre láthatólag 3-4 boldog év áll még előttünk. Egyszerre talán kevésnek tűnik, de annyi mindent elértünk eddig is, és talán kicsit szívfájdalom, hogy éppen belejöttünk a terápiás dolgokba, készültünk a vizsgára, és az ő érdekében nagy valószíűséggel vissza kell lépnünk, most már véglegesen. Addig is jönnek a séták és kirándulások, meg sok-sok pihi az ő kedvenc kis kanapéján. Ha meg éppen jó napja van, akkor jöhet velem a dolgozóba. Most pedig kérünk sok-sok pozitív energiát, hogy kicsit össze szedje magát az uraság.

"Öleljük hát az öregséget szívünkre és szeressük: tele van gyönyörűséggel, ha élni tudunk vele."
"Lucius Annaeus Seneca"

Falkakizárás, ami egy csivinek is kijár

Már hetet óta érik bennem, de a ma estével csúcsosodott ki a dolog. Izével elszált az öntudat. Eddig, mint a sok más is a szőnyeg alá söpörtem a problémát, hiszen ezek amolyan pajkos kölyökkori csíntevések, de az utóbbi időben, kezdtek elég bosszantóak lenni. Mivel el vagyok már szokva az ilyesmitől, hiszen Barikám olyan mintakutya, hogy csuda, ezért kicsit türelmetlenebb is lettem a kicsivel. A szobatisztaság szépen kezdett elindulni, majd az ivartalanítás után katasztrófális visszaeséseket mutatott. Jött egy kis szigor, és láss csodát, már csak este kellett egy pelust használni a kiscsajnak, kaka semmi, napok óta, melóhelyen pedig még pisi sem. Ma reggel azonban reggel első dolog volt, az irodában pottyantania, és délután a lakótársam szobájába is alkotott a kiscsaj. Előzmény, háát az overál rá adása volt. Ez pedig bosszút követel, természetesen olyan öntudatos, büszke csivusz módon. 

Végig gondolva az elmúlt éveket, mennyit készültem a második kutyámra, amelyet már tudatosan, szabályokkal, struktúrával fogok nevelni. Aztán jön Izé és ez mind felborul. Persze, nem ő volt a tervezett második gyerek, de ezért csak magamat vonhatom felelősségre, nem volt éppen egy átgondolt döntés, de nem bántam meg. Eleinte ment az este és távollétben boxozás, aztán valahogy mégis beköltöztött a kiscsaj az ágyba. A kaja kint maradt, mert szegény olyan pici, nehogy rossul legyen mert egy kajálást kihagyott. A sétákról meg ne is beszéljünk. Pórázon egy  vicc a kiscsaj. Vagy vontatni akar, vagy satufék, mert ő neki most olyanja van. Anya lusta, fáradt és különben is, felkapja, így gyorsabb. Ennek eredménye, bárhol megáll a kiscsaj és megvárja, míg majd ő hozzá odamennek, így a behívásnál is, 1 méterre tőlem megáll, onnan helo. És valahogy így jött el a ma este. 

Tanulság, bizony hülyére vett egy 17 centis ördögfióka. Most elzavarva, nem jöhet ide, csak az előszoba van, teljes depresszió, a macska és Barka mellettem. Elhagyta a falkája. Én nem hatottam meg, viszont a négylábúak hozzám pártolása már kissé érzékenyen érintette. Valszeg lesz hiszti a boxozás miatt is, de talán még időben megállunk és újra kezdjük ahhoz, hogy később ne kelljen a felvett rossz szokásaival kétszer annyit dolgozni. Ja és ezután irány a tükör ovi, mert egyszer azt is ki kell próbálni.

Egy Kis Izé érkezése

Augusztus 30. Az idei táborok utolsó turnusának, utolsó napja, költözésem előestéjénak napja. Szokásos daily routine, korán kelés, Barika kirángatása az ágyból, indulás, gyerekek érkezése, programok kezdése. És akkor itt kezdődik a történet. 11.00 körül kijöttem a gyerekektől, mert jött egy telefonom. Kinéztem a recepcióra, mikor is egy hölgy állt a pultnál, egy maréknyi kis, kutyának egyáltalán nem nevezhető valamivel. Le akart mondani róla. A története fura volt, tele ellentmondásokkal. A történet röviden. 

( az első lépések otthon)

"A kutyát 3 héttel azelőtt vette, most kilenc hetes a kölyök - őőő mennyiii??? - igazából neki nagyon sokat kell dolgoznia, és a kutya állandóan bepisil, meg férges, és sétálni sem vitte le még sose. A kutyát 60.000 pénzért vettem a "tenyésztőtől". Ja a nevét és elérhetőségét nem tudja. Oltási könyv, háát azt valahova elkvarta." Valahogy ezt sikerült összeraknunk. A hölgy szövege nem kötött le túlságosan, én a kis remegő valamit figyeltem. Miután a kollégám végül átvette a kutyát, én megkértem, hadd fogjam meg. No, ez volt az a pont, amikor már nem volt vissza út. Öt erc után eldöntöttem, jön ideiglenesbe, egy percet sem tölthet a menhelyen. A kollégák, sorban jöttek megnézni a kis apróságot, de csak egy kérdés jött mindig: "Ez micsoda?", és a választ természetesen ez volt: Ez egy Kis Izé. Egy tengerimalac szállítóba került a kis vakarék, amíg dolgoztam, mivel azt mondták férges, nem nagyon akartuk taperolni. Munka után haza, Barka, háát hogy imondjam, kb. 15 perccel a haza érkezésünk után signózta a kicsit egy szép csíkkal annak buksiján. Már akkor éreztem, ezt a meccset még párszor le fogjuk játszani. Izé, merthogy nem volt hirtelen jobb ötlet, hamar feloldódott. Két nap múlva már igazi kutyaként szemlélte a világot, de minden új volt neki. A fű, a föld, a beton, az állatok. Nagy gondossággal figyeltem arra, hogy 4-szer egyen egy nap, de valahogy gyanús volt a kora.

(a valós méretek)

Rendben, hogy apró volt, de akkor is. Kb. 1 hét kellett ahhoz, hogy végül kijelentsem, a kis szörnyeteg marad. Nem terveztem, sőt, nem is volt átgondolt döntést, de megtörtént, amitől mindenkit óva intek, érzelmi alapokra helyeztem a dolgot és nem bírtam a kis cukinak ellenállni. Így jöhetett az első pulcsi megvétele, egy újabb szigno Barka részéről és a dilemma, hogyan szoktassam össze a két kutyát, hogy Izé ne szerezzen tőle maradandó egészségkárosodást, mert Bari hiába nem szándékosan, de komoly sérüléseket tudott volna okozni. A költözés és az új falkatag érkezése miatt az öreg bioritmus teljesen afeje tetejére állt és nem tudta, hol is van az ő helye, így az ő érdekében egy 5 napos falka kizárás lett az eredmény. Ez után, megértette, a főnök azt mondja, a kis girnyó marad, akkor nincs mit tenni, el kell fogadni. Eleinte inkább csak megtűrte a picit, viszont olyan mértékű nyugalom lett úrrá rajta, ami normális egy öregedő kutyánál, nála viszont furcsa. Afféle, most már pihizhetek, itt az utánpótlás, majd ő dolgozik érzés áradt belőle. És valóban, egésznap alszunk, kevésbé ijed meg, könnyebben veszi az akadályokat. Mint egy óvobácsi, úgy terelgeti Izét, és játsza a body guardot a kisasszony körül. Izé szerencsére jó idegrendszerű, nem fél a tömegben, jól utazik, a többi kutyától nem fél, sőt erősen nagy öntudata van. Mivel sokat dolgoztam mostanság, nem volt idő a korai tanulásra, így hamar elkanászodott a hölgyemény. Most már több időm van, így erősen gyúrunk a rendes, nem csak a féltékenységből működő behívásra, az alap engedelmességre, és arra az átkozott szoba tisztaságra. Egészségileg majd kicsattan, kiváló agilitys alapanyag, és mint kiderült fajtájának mini változata, mely nagyon ritka Magyarországon, így felmerült a kérdés, lehet, hogy lopott kutya?

(született agility bajnok)

Időközben meglett az oltási könyv, ahol feketén-fehéren le van írva, a kutya májusi születésű, tehát megfelelő időt töltött az anyja mellett. Valahonnan Székesfehérvér környékéről szármahat, és az első oltását időben megkapta, a kis könyvén még az adandó táp típúsa is rajta volt. A kérdés csak az, ki volt a "tenyésztő"? Mi történt június és augusztus között a kutyával? Miért nem kapta meg a többi oltást? Miért nem volt benne chip? A dokit egyszer elértem, de még nem sikerült lenyomozni az első tulajt. Midenesetre Kis Izé, most már marad, minden oltása, chipje megvan, túl vagyunk az ivartalanításon és lassan belépünk a 6. hónapba, a kamaszkodás sűrűjébe. A továbbiakban tehát Nem csak Bari, hanem Izé kalandos hétköznapjairól is olvashattok, mert kicsi a bors, de imád bajba keveredni.

"Mindegy, milyen kulturális háttérrel rendelkezel, milyen a bőrszíned, az anyanyelved, hited vagy vallásod, ha nem mozdít meg benned semmit egy alomnyi bohóckodó kölyökkutya látványa, minden bizonnyal kőből van a szíved."

/Ceasar Millan/

Bemutató, avagy játszva tanuljunk kutyával a kutyákról

A tegnapi napunk nagyon izgalmasan telt. Bár a héten eléggé kiütött egy csúnya torokgyuszi, de mivel hónapok óta szerveztük a tavalyi összefüggő gyakorlatom iskolájában az egyik tanító nénivel ezt a bemutatót, ezért igyekeztem über-gyorsan épkézlábra összeszedni magam. Meg is tette a hatását a két nap intenzív kifekvés c-vitamin és aloe vera. Tegnap két órakor megéreztünk az általános iskolába, ahol a portás bácsi már várt minket és eligazított a 2.C osztályba. Bár Barka jó szokásához híven megint előadta a "jaj elsüllyed a lábam alatt a padló" szokását a folyosón, de bent a a teremben a linóleum már biztos talajt jelentett számára. (ezzel a padló fóbiával még kezdenünk kell valamit). 

A gyerekek széthúzták már korábban a padokat és félkörben ültek a székeket. Épp az uzsonnát fogyasztották. eljött még pluszban a takarító néni a középsúlyos értelmi fogyatékos nagy fiával is. Nagyon örültem, hogy ennyien voltak. Amíg ettek, Barkát körbevezettem a teremben, hogy mindenkit megszaglászhasson, és feltérképezze a terepet. az első pár perc bizonytalanságot követően, már magabiztosan ment a gyerkőcökhöz, és szépen teljesített az élelem megtagadással is, mert bár a gyerekek pont az orra előtt tartottak a kezükben (méreteikből adódóan) a finom pogácsát, ő neki esze ágába sem jutott kivenni senki kezéből a kaját. Kifizetődött a többheti szívtelenség és szigorú szabályok. Miután mindenki befejezte az evést, ivást. Itt is bemutattam az ismerkedős rituálét. Mivel az foglalkozás előtt nem tudtam a nagyfiú állapotáról, így ő vele külön össze ismertettem Barit, mert egy magas, jó kiállású fiatalemberről volt szó, s Barka néha bizonytalan az ilyen típusú emberekkel. Megkértem álljon féloldalasan háttal Barkának, amíg körbe szaglássza, majd guggoljon le mellé, és oldalt kezdje el simogatni. Legnagyobb megdöbbenésemre, amint leguggolt a fiú, Bari egyből odabújt hozzá, ami nem jellemző rá, és a későbbiek folyamán is teljes mértékben máshogy reagált ezzel a fiúval kapcsolatban. 

(bemutatkozás, egy pacsival)

Az ismerkedés után, jöhettek a játékok. először középre vittem a Barka cuccaival telerakott szatyromat és megkértem a gyerekeket, hogy vegyenek ki belőle, egy hámot, nyakörvet, kendőt, és pórázt. Addig, amíg a kiválasztott 4 gyerkőc válogatott, másik 4et megkértem, hogy sorban vegyék le Barkáról a felszereléseket. Ezután következett a felrakták. T.-nek kellett felrakni a hámot, de kicsit erőszakos volt, így Bari ezt jelezte nekem, azzal, hogy elhúzódott tőle. Megkértem a kisfiút, hogy álljon egy picit hátrébb, Barkát, pedig egy jutifalat segítségével rávettem, hogy álljon a kisfiú mellé, így már nem volt gond. A többiek is felrakták a maradék cuccot, és nagyon tetszett nekik, hogy abban a felszerelésben dolgozik Bari, amit ők választottak. Ezután jöhetett pár mozgásos játék. Körben kellett sétálniuk, és amikor Bari lefekszik, akkor leguggolni, amint megint feláll, séta tovább. Ez nagyon bejött a lurkóknak. 

(helyes póráz tartás)

A következő játékot kicsit nehezítettem, mert itt körben álltak és Barka bizonyos pózaira kellett, megváltoztatni a mozgás formáját. (fekvés=guggolás, piti=térdemelés, hajol=sarok emelés, két lábon állás= lábujjhegyen járás magas tartással, állás= sima járás). Először még nem volt tétje a dolognak, de mikor már begyakoroltuk a mozdulatokat, kiesésre ment. Bár az egyik mozdulatnál, egy kislányt kivéve mindenki kiesett, nagyon élvezték a játékot. Ezután jött egy kis fejtágítás játékkal egybe kötve. Hogyan sétáljunk a kutyával? először megmutattam, hogyan fogják a pórázt és vezessék maguk mellett a Barkát, majd kaptak a másik kezükbe egy kupakot, amit a mutatóujjukon egyensúlyozva kellett a kutyával együtt körbevinniük. Nagyon ügyesek voltak, két vagányabb kis srácnak együtt kellett vezetni a kutyát, miközben egyensúlyoztak. Mindenki nagyon ügyes volt.

(Barika ül, és a kis szobrocskáim)

 A végére, pedig jöhetett a szobros játék, annak volt a legnagyobb sikere. A foglalkozás végén még labdáztak egy kicsit Barival, majd még átmentem a régi osztályomba, hogy ők is kicsit meggyömöszkélhessék Barikát, meg persze engem is.:) A nagyfiúnak annyira tetszett Bari, hogy a végén el sem engedte a pórázt, Barka meg hűségesen követte őt és odaült mellé, mikor simogatta. A végén persze fény derült az okra, Bari miért reagált a nagyfiúra teljesen másképp, ami ismét egy visszaigazolást adott nekem Barkáról. Még mindig azok a kedvencei, akik kicsit mások, akiknek igazán szükségük van egy kis négylábú odafigyelésre.

 (a csoportkép)

(Barika kicsit kipurcant utána)

"A kutya valóságos szent. Természeténél fogva tiszta szívű és őszinte. Ösztönszerűen tudja, mikor nincs rá szükség: órákig képes nyugodtan feküdni, mikor királya belemerül a munkába. Ám amikor a király szomorú és szorong, odalopakodik hozzá, hogy az ölébe hajtsa a fejét. Ne félj. Sose bánd, ha mindenki más el is hagy. Gyere, sétáljunk egyet, és felejtsd el az egészet."

/Axel Munthe/

Tavasz= Jó idő = Irány bemutatózni

Az elmúlt 2-3 hét kicsit sűrűre sikerült, de most eljött az idő, hogy pótoljam a hiányosságaimat.

2013. 04. 12-én délután egy ötödikesekből álló iskolás csoport érkezett hozzánk az alapítvány oktató szobájába. Nagyon izgultam, hiszen idén ők az első nagyobb csoportunk (28 gyerkőc), és Bari ilyenkor mindig kicsit türelmetlenebb, merthogyhát ő neki mindenkit végig kell szaglászni és örülni mindenkinek és mi az, hogy nem lehet.

Első körben Barika nem túl nagy örömére helyet foglalt a neki előkészített ketrecben, annak megelőzés érdekében, hogy a gyereksereg kapásból le ne rohanja, ez elég jól működött a korábbi bemutató kezdetekkel ellentétben, ahol hosszú percek teltek el, mire sikerült lerobbantani a kis manókat Barkáról. a gyerekek helyet foglaltak, és kezdődhetett a bemutatóval egybekötött foglalkozás.  A téma leginkább a kutyákkal való helyes viselkedés és a felelős állattartás egyvelege volt. Bár korábban sosem készítettem tervezetet, most kipróbáltam mennyivel másabb, ha egy tevékenységi tervben vázolom, mik azok a témák, dolgok, amikbe kicsit mélyebben bele szeretnék menni, és hozzá valamilyen kísérő tevékenységet, gyakorlatot bemutatni a kutya segítségével és a gyerekek bevonásával. Amint a csoport kényelmesen elhelyezkedett, kezdődhetett is az előadás. 

Már az első feladatnál igénybe vehettem a gyerekek segítségét. Hogyan viselkedjünk idegen kutyával? Hogyan ismerkedjünk össze vele? Mivel jómagam hosszú hónapok, évek, sőt igazából, mióta először hallottam Cesar Millan tevékenységéről és módszeréről, igyekszem aszerint dolgozni én is, mind a saját és az általam nevelt kutyák esetén is, bár nem minden téren, hiszen vannal saját, jól bevált módszereim nekem is, illetve sok más elismert magyar és külföldi kiképzőtől is volt szerencsém ellesni pár jó fogást. De minden tekintetben a fő irányvonal a testbeszéd, az energia, és a kutyák kommunikációjának megismerése és alkalmazása a fő cél. Így nem volt kérdés, hogy hogyan mutassam meg a gyerkőcöknek a megismerkedés szabályait egy idegen kutyával. Természetesen első körben kíváncsi voltam az ő tapasztalataikra, szokásaikra. Egész ügyesek voltak, bár az alap koncepció mindig az volt, hogy szemben állnak a kutyával és odatartják a kezüket. Nem hibáztattam őket, mivel anno én is így tanultam, egészen addig míg egy kutyát ezzel a "majdnem orrbanyomós" ismerkedéssel halálra nem ijesztettem. Elmagyaráztam nekik, hogy sokkal könnyebb és zökkenőmentesebb, ha féloldalasan háttal állunk a kutyának és hagyjuk, hadd szaglásszon meg minket, így nem leszünk fenyegetés, csak barátságos ismerkedést kezdeményezők. Amint a kutya körbeszaglászott és ismét nyugodt állapotban van, meg lehet simítani első lépésben a nyaka oldalát, és szép fokozatosan az egész testét. Nagyon fontos, hogy ne a feje tetején kezdjünk egy ebet simogatni, mert az fenyegető jelzéseket adhat a kutyának és megijedhet, odakaphat. 

Miután ezt átismételtük, megmutattam egy kedves ismerősöm és a majdnem kétéves kislányával is, hogy pici gyerekkel hasonlóképp kell összeismertetni, csak épp jelezni kell számára, h a picivel vigyázni, mert ő a "főnök" kölyke. Természetesen Bari úgy viselkedett a picivel, mint egy hímes tojással. Egyből dobott egy hátast és hagyta, hogy a kishölgy ügyetlenül gyömöszkélje, noha a kislány állóhelyzetben még nem érte el a hátát. Titokban örültem is, hogy Barka ösztönösen tudta, hogyan viselkedjen. A továbbiakban beszélgettünk arról, milyen a kutyák fogsora (megkértem egy gyerkőcöt, húzza fel Bari száját és nézze meg a fogait), és átbeszéltük kicsit a kutyák történelmét, honnan is származnak, milyen őseik vannak, miért ragadozók. 

Ezután jött az a rész, hogyan kell, gondozni, etetni, helyesen sétáltatni a kutyát. A gyerekek el voltak hűlve attól, hogy csupán a testbeszédebbel és a nyugodt-magabiztos kisugárzással le tudom tiltani a kutyát a kajáról, és nagyon örültek, amikor ez nekik is sikerült. A sétánál is megbeszéltük a helyes póráz fogást, mivel sokan a mani napig úgy tudják a kezünkre kell csavarni, ami ugye veszélyes lehet egy instabil kutyánál. Mindenki sétálhatott a kutyussal, aki szeretett volna. Aztán megbeszéltük a szőrápolás, hogyan kell a kutyust fésülni és milyen gyakran az adott szőrtípustól függően. A bemutató-foglalkozás végén jöhetett a 28x-os simi és egy kis trükközés, jutalom falatra, amit ugye tenyérből adunk a kutyának, mert s kétujjas kajaelvétel még mindig nem 100%-os ha nem én adom Barkának a jutit. A gyerekeknek és a tanító néniknek a visszajelzések alapján nagyon tetszett a program, még csokit is kaptam, ami nagyon meglepett és nagyon örültem neki.

(képek lesznek hamarosan)

Gyerekek, gyerekek szeretik a...Barikát

Az elmúlt két nap elég mozgalmasra sikerült Barika számára. A szombati napot kora reggel egy laza 6 km-es biciklizéssel kezdtük, aminek mondanom sem kell, a kis lustája nem igazán örült. Ment is a panaszkodás és a sértődés, miután megérkeztünk, pedig ennyi mozgás még "trottyos úr" számára is kötelező. Ezen azonban hamar túlléptünk, hiszen kezdődött az Ebegyetem eheti szakköre, amit én tartottam a kutyafajták rengeteg érdekességéről, és arról, hogyan is lett a kutya, kutya. Az előadás alatt Barika végig hisztériázott, mert mi az, hogy nem vele foglalkoznak a kis "pöttöm pannák", időközben lett egy négylábú néző is egy kölyök Weimari (remélem nem írtam rosszul) személyében, akinek az én drága jó kiskutyám egy cseppet sem örült. Nem tudom mi ütött belé, de párszori mormogás után egyszer csak puff oda neki a hegyes fogacskáinkkal. Égtem is mint a reiszt ág, nesze neked kutyanevelés. Egy kis irgum-burgum után észhez tértünk és az előadás után gyönyörűen dolgozott az úrfi a gyerekeknek, az egyik kislány (úgy 5 éves forma) nem volt sokkal magasabb, mint Barikám ülve, de úgy a nyakába ugrott, hogy csak lestem, nehogy Bari megijedjen és elugorjon, mert ez azért mégis csak váratlan volt. De ő, mint valami régi motoros, épp, hogy csak a szempilláját rebegtette meg. No, szép...és még a bőrén felkapaszkodás ülésből is csak egy hátranézést eredményezett. Azért az öregkornak még is csak vannak előnyei. És aminek külön örültem, hogy végre szépen vette el a kajcit a gyerekektől. A nap fénypontja pedig Natasa volt, anyukám kollégájának a pöttöm három esztendős kislánya. A kisasszony nagyon határozott volt, jót labdázott Barival, és amíg én elfoglalt voltam a szakkörösökkel a nyusziknál, addig ő őrkutyásat játszott Barkával.

(Natasa és Barika)

Vasárnap, azaz ma, pedig szülinapoztunk. A szülinapos gyerekek anyukája külön kért, hogy legyen ott egy dögönyözhető kutyus, mert a gyerekek élnek-halnak a kutyákért. Barika ideális jelölt volt a tomboló gyereksereg meghódítására. Nem is kellett sok idő, hamar ellepte a 20 kis apród az öreget, de ő csak állt és nézett és valószínűleg ébren alukált, mert elég kómás tekintettel meredt maga elé. Természetesen itt is előadta magát, miután az egyik meghívott kislány apukája megjelent egy fiatal labradorral. Ment is a morgolódás és fog villogtatás, ezek azért mégiscsak az ő gyerekei. Ennél a pontnál kapott a drága egy kis gyorstalpalót a féltékenység mellőzésének lehetőségéről, így a továbbiakban nem drámázott a fiatal négylábú jelenlétén. A szülinap nagyon jól sikerült, Barika kapott tortát (picit), és mindenki megszeretgette.

"A gyermek: ámulat és hűség. Egyszerű csodálkozás és szigorú egyszerűség. Minden titok ablaka a gyermek. Minden titok, amit a kezdet önmagában őriz, amit a kezdet önmagából kibontott."

/Juhász Ferenc/

Trottyos úr csintalankodik

Jó hírem van, Barika a legutóbbi riadalmak óta jól van. És igen, úgy él, mint hal a vízben. Többet alszik, mint  az elmúlt 8 évben bármikor. És nem rest előhúzni a tarsolyából olyan viselkedési problémákat, ami a kölyökkari énjére emlékeztet, és nem a szó pozitív értelmében. Sikeresen beleestem ugyanis az öregkori ráhagyás csapdájába. Mivel nyugdíjas a szentem, a napjai nem telnek sok izgalommal, így kicsit lazítottam a pórázon, és nem vettem komolyan a rosszaságait. Most már nem annyira vicces Reggel kis híján nekirontott két másik, neki nem szimpi kutyának, még jó, hogy pórázon volt. És sajnos ez az elmúlt hetekben egyre gyakoribb. Ha épp az egyik tanoncommal dolgozunk, egyszerűen átmegy szelektív nem hallásba és megy a saját feje után, pedig elméletileg azért viszem magammal, hogy segítse a munkámat. Háát, most egy darabig szüneteltetjük a segítségét, és kicsit visszaveszünk az egójából. Kicsit elővesszük az engedelmes gyakorlatokat, ismételünk, és itthon visszaveszünk a fene nagy kényeztetésből. Mondhatni nehezen viseli, hogy "bele zabálok" a kajájába, mielőtt megkapná, és mi az ,hogy addig nem mehet ki az ajtón, amíg én az nem mondom, nem elég hogy ő jöhet utoljára, mér várakozzon is. A neten láttam pár apró trükköt, ami az ő nyelvükön adja a tudtukra mi a szitu a falka sorrend terén, ezeket is elevenen alkalmazzuk, bár elsőre elég nagyot meredtek a szemei. Szerencsére már kezdi venni a lapot, és ismerős már a játék menete számára, mondjuk úgy, öreg motoros már a hatalmi harcokban.