Barka, a terápikus kutya

Nos a címmel ellentétben, nem az állat asszisztált terápiában való munkásságunkról fogok beszélni, mivel Barka szakértő véleménye szerint nem alkalmas terápiás kutyának, noha imádja a gyerkőcöket és néha olyasmit is eltűr tőlük, amit én csak lesni szoktam. Na de, ne evezzünk el más vizekre.

Körülbelül fél évvel ezelőtt vettem észre. Amióta ismét foglalkozom menhelyes ebek rehabilitációjával, illetve megnevelésével, minden egyes tanítványom mellé viszem Barkát. Mivel ezek a kutyát nagyrészt nem ismerik a másik kutyával való kommunikációt, vagy épp rossz élmény miatt "előítéletesek", ezért Barkát használom gyógyírként. Ami a vicces az egészben, hogy az elején fel sem tűnt a dolog, Barka mennyit segít nekem. Legtöbbször csak a vérig sértődött tekintetét jegyeztem meg és, hogy állandóan lenyomta a tanítványaimat. Csak később esett le, hogy mennyit segített ezekkel a dolgokkal. Sokszor vettem észre, hogy diákjaim elkezdték Barkát utánozni, noha nem Barka a legmegfelelőbb példa arra, hogyan kell kutyaként viselkedni, mégis minden esetben pozitív változást tapasztaltam. Legutolsó gyerkőcöm Gucci eddig a legnehezebb esetem. Sajnos a rehabilitációját félbe kellett hagynom, mert a térdem nem bírt akkora erőt, mint amennyit ez a kutya megkíván. Azonban már az elején következetes voltam vele. Tudtam a felvilágosítás után, hogy ő az első olyan kutya, akinek nem fogom rögtön első sétánk alkalmával bemutatni Barkát, mert erős volt a gyanúm, hogy megtámadja Barkát. 

(első találkozáskor)

jól döntöttem. Első séta után nyilvánvaló vált, hogy ennél a kutyánál aztán határozottnak kell lennem. Először azt hittem, csupán egy kicsit sok egóval megáldott domináns német vizsla fiúval van dolgom. Sajnos ennél a kutyánál az ivartalanítás mit sem változtatott a nézetein, miszerint, mindegy milyen kutya előbb cselekszik és nem használja az orrát. Haltival kezdtem a képzését, ami bár kicsit visszavett a nagy önbizalmából, a falkavezérséget nem adta át valami könnyen. Körülbelül a 3 alkalom után sikerült megtörni. Természetesen végig a Cesar módszerrel dolgoztam, egy kicsit vegyítve a saját stílusomat. Ezután jöhetett a bemutatkozás Barkával. A szokásostól eltérően, nem egyből odaengedtem Barit, mert annak verekedés lett volna a vége, és mivel ismerem a kutyámat, neki csak a szája nagy, verekedni nem tud. Így jött az ötlet, mindkét kutya pórázon, Bari a jobb oldalamon, Gucci a balon, természetesen haltiban. Barka tudta, mi a dolga. Teljesen közömbös volt Gucci fele, energiája teljesen kiegyensúlyozott és nyugodt volt. Erre volt szükségem. Gucci totál felpörgött a másik kutya látványától, és a szokásos reakcióval reagált. Neki akart menni. Azonban mivel rövidre fogtam és nem engedtem oda a másik kutyához, pár perc alatt megnyugodott és felfogta, hogy itt ma nem lesz verekedés. Ezután még sétáltam velük kicsit, úgy, hogy nem engedtem őket összeszaglászni. 

Körülbelül 10 perc múlva a két kutya egyáltalán, ügyet sem vetett egymásra, úgy megtörténhetett az összeengedés. Laza pórázra engedtem őket. Barka még mindig ügyet sem vetett Guccira, aki úgy döntött, most először az orrát fogja használni, és elkezdte Barit szaglászni. Rájött, nincs mitől tartani és úgy már csöppet sem volt Barka izgi. ezek után szép fokozatosan vittem őket együtt sétálni, míg Guccit már az sem zavarta, ha Barka póráz nélkül rohangál mellette hörögve. Befalkásodott. 

(szépen haladunk)

Végül Barka révén sikerült megfejtenem Gucci különös agresszióját a többi kutyával. Fél tőlük. Valószínűleg rossz élmény kapcsán. A testbeszéde teljes mértékben bizonytalanságot sugároz másik kutya közelségében, amit a folytonos kitámadással próbál kompenzálni.

De ez csak egy példa volt arra, Barka mennyi mindenben segíti a munkámat. Ösztönösen, előképzés nélkül cselekszik. Nem aggódik a következő öt perc eseményein, csak a mának él. Ez a különbség egy kutya és az ember között. Sokszor észre sem vesszük, mennyit segítenek nekünk hű barátaink, pusztán a jelenlétükkel. Azzal, hogy én ezt felismertem, olyan lehetőségek nyíltak meg előttem, amelyek által sokkal több és jó eredmény tudok elérni, mind Barkával, mind pedig a kis tanítványaimmal.

"Nem mindig látod, mi az, ami egy kutya szívében rejlik, de ha bízol benne, esélyt adsz neki, hogy megmutassa, mire képes.

/Carol Bisley/

Az álom valóra vált, avagy élménybeszámoló az edző táborról!

Nagy újságolni valónk van. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire boldog vagyok, hogy végre sikerült. igen, Barkával kijutottunk az IMCA Agility Világbajnokságra. Ez annyit jelent, hogy ez a világbajnokság az FCI által rendezett világbajnokságtól eltérően keverék kutyáknak is nyitott, tehát mi is részt vehetünk rajta.

Hogyan is jutottunk el idáig? Nos, azt kicsit hosszú lenne elmesélni. Annyit, azért elárulhatok, hogy mikor megismerkedtem az agilityvel, mint sporttal és halottam erről a világversenyről, elhatároztam, hogy az első kutyámmal ki fogok jutni erre a versenyre. Természetesen ez akkor csak egy álomnak tűnt, de most valóra vált. Éppen ezért nagyon büszke vagyok Barkára, mert amennyi mindenen keresztülmentünk, nagyon szép teljesítmény, amit most elértünk, javarészt neki köszönhetően. A sok edzés, sírás és nevetés. A rengeteg hullámvölgy és az utána való kitartó munka, végül meghozta gyümölcsét. Idén először úgy mentünk Agility táborba, hogy annak célja is van. Felkészülni a VB-re.
Két nagyszerű edzőt kaptunk Dr. Herendy Vera és Korán Csaba személyében. Először kicsit félve mentem le az első edzésre, mert mindkettejüket láttam már versenyen a kutyáikkal és számomra félelmetes a vezetési stílusuk. Kevés embert láttam még ennyire magabiztosan és összhangban dolgozni a kutyájukkal. Az első két napon Csabival edzettünk, mert Vera volt a Junior EO-s csapat vezetője, így ő csak később érkezett. Az első napon kaptunk egy kis elméleti oktatást arról, hogy hogyan lássuk a pályát, mikor pályát járunk. Megmondom őszintén, ez a látásmód számomra merőben új volt, már-már kínai, de a lényeget nagyjából megértettem. Aztán jött maga a pálya, ami nem csak nekem, de sok versenyző társamnak is gondot okozott. Aztán egyenként elmagyarázta nekünk Csabi, hogy mit, hogyan csináljunk, és bár néha kicsit mérgesen, de a mi javunkra szólt ránk.

Amikor megjött Vera, akkor jöttem rá, hogy mindkettőjüknek egyéni a vezetési stílusa, noha kívülről nagyon hasonlónak néz ki. Rövid időn belül rájöttem, hogy nekem inkább Vera stílusa esik jobban kézre. Ő inkább a kevés mozgást azaz "Statikusan vezesd!" részesítette előnyben. Ez annyit jelent, hogy apró mozdulatokkal kell csak segíteni a kutyát, mert egy gyors kutyánál a nagy mozgások könnyen kizáráshoz, vagy hatalmas ívekhez vezetnek. Csabi inkább a "Dolgozz a kutyával!" elvet vallotta. ez számomra kicsit fejtörést okozott. Mert bizonyos dolgokat sehogy sem tudtam megcsinálni. Persze ebben közre játszott többször is a negatív hozzáállásom és a "nem tudom megcsinálni" illetve " utálom a kecskert" mondataim. Utóbbi egy nagyon jó kis trükk, ha szűk íven kell vezetni a kutyák, és mondjuk két akadály között kell elhívni. Nem nagyon tudom, mihez hasonlítani, talán a francia és az olasz közti átmenetre, vagy a kettő összeturmixolására. Mindenesetre ez a kis "trükk" nekem egész héten a keresztem volt. Végül, mikor jött utolsó nap a tábor kupa Csabi nem hazudtolta meg magát. Olyan pályát rakott, hogy csak lestem. Legalább 3 kecskert bele kellett rakni, ha nem többet, de ugye egész héten ezt tanultuk, próbáljuk meg. Mondanom sem kell, hogy véres küzdelmek után végül a Maxik le lettem mosva a pályáról, egy páros kivételével, mindenkit kizártak, a maradék egy páros futama, szimplán csak nem értékelhető volt.
Bíró bácsi szerintem ennél borzalmasabb futamokat ritkán látott, reméljük, azért nem voltak utána rémálmai. Sajnos a másik futamunkat elmosta az eső, de indlás előtt másnap reggel még le lehetett futni, amit én sajnos kihagytam, mert lusta voltam előző este a cuccaimat összepakolászni.:D

Összességében nagyon jó volt az egész edző tábor. Volt minden este valamilyen játék vagy verseny. És büszkén mondhatom, hogy Barkával ismét megnyertük a Kúszó versenyt, így a tavalyi kihagyás után ismét visszahódítottuk a címünket.:D.