Az álom valóra vált, avagy élménybeszámoló az edző táborról!

Nagy újságolni valónk van. Nem győzöm hangsúlyozni, mennyire boldog vagyok, hogy végre sikerült. igen, Barkával kijutottunk az IMCA Agility Világbajnokságra. Ez annyit jelent, hogy ez a világbajnokság az FCI által rendezett világbajnokságtól eltérően keverék kutyáknak is nyitott, tehát mi is részt vehetünk rajta.

Hogyan is jutottunk el idáig? Nos, azt kicsit hosszú lenne elmesélni. Annyit, azért elárulhatok, hogy mikor megismerkedtem az agilityvel, mint sporttal és halottam erről a világversenyről, elhatároztam, hogy az első kutyámmal ki fogok jutni erre a versenyre. Természetesen ez akkor csak egy álomnak tűnt, de most valóra vált. Éppen ezért nagyon büszke vagyok Barkára, mert amennyi mindenen keresztülmentünk, nagyon szép teljesítmény, amit most elértünk, javarészt neki köszönhetően. A sok edzés, sírás és nevetés. A rengeteg hullámvölgy és az utána való kitartó munka, végül meghozta gyümölcsét. Idén először úgy mentünk Agility táborba, hogy annak célja is van. Felkészülni a VB-re.
Két nagyszerű edzőt kaptunk Dr. Herendy Vera és Korán Csaba személyében. Először kicsit félve mentem le az első edzésre, mert mindkettejüket láttam már versenyen a kutyáikkal és számomra félelmetes a vezetési stílusuk. Kevés embert láttam még ennyire magabiztosan és összhangban dolgozni a kutyájukkal. Az első két napon Csabival edzettünk, mert Vera volt a Junior EO-s csapat vezetője, így ő csak később érkezett. Az első napon kaptunk egy kis elméleti oktatást arról, hogy hogyan lássuk a pályát, mikor pályát járunk. Megmondom őszintén, ez a látásmód számomra merőben új volt, már-már kínai, de a lényeget nagyjából megértettem. Aztán jött maga a pálya, ami nem csak nekem, de sok versenyző társamnak is gondot okozott. Aztán egyenként elmagyarázta nekünk Csabi, hogy mit, hogyan csináljunk, és bár néha kicsit mérgesen, de a mi javunkra szólt ránk.

Amikor megjött Vera, akkor jöttem rá, hogy mindkettőjüknek egyéni a vezetési stílusa, noha kívülről nagyon hasonlónak néz ki. Rövid időn belül rájöttem, hogy nekem inkább Vera stílusa esik jobban kézre. Ő inkább a kevés mozgást azaz "Statikusan vezesd!" részesítette előnyben. Ez annyit jelent, hogy apró mozdulatokkal kell csak segíteni a kutyát, mert egy gyors kutyánál a nagy mozgások könnyen kizáráshoz, vagy hatalmas ívekhez vezetnek. Csabi inkább a "Dolgozz a kutyával!" elvet vallotta. ez számomra kicsit fejtörést okozott. Mert bizonyos dolgokat sehogy sem tudtam megcsinálni. Persze ebben közre játszott többször is a negatív hozzáállásom és a "nem tudom megcsinálni" illetve " utálom a kecskert" mondataim. Utóbbi egy nagyon jó kis trükk, ha szűk íven kell vezetni a kutyák, és mondjuk két akadály között kell elhívni. Nem nagyon tudom, mihez hasonlítani, talán a francia és az olasz közti átmenetre, vagy a kettő összeturmixolására. Mindenesetre ez a kis "trükk" nekem egész héten a keresztem volt. Végül, mikor jött utolsó nap a tábor kupa Csabi nem hazudtolta meg magát. Olyan pályát rakott, hogy csak lestem. Legalább 3 kecskert bele kellett rakni, ha nem többet, de ugye egész héten ezt tanultuk, próbáljuk meg. Mondanom sem kell, hogy véres küzdelmek után végül a Maxik le lettem mosva a pályáról, egy páros kivételével, mindenkit kizártak, a maradék egy páros futama, szimplán csak nem értékelhető volt.
Bíró bácsi szerintem ennél borzalmasabb futamokat ritkán látott, reméljük, azért nem voltak utána rémálmai. Sajnos a másik futamunkat elmosta az eső, de indlás előtt másnap reggel még le lehetett futni, amit én sajnos kihagytam, mert lusta voltam előző este a cuccaimat összepakolászni.:D

Összességében nagyon jó volt az egész edző tábor. Volt minden este valamilyen játék vagy verseny. És büszkén mondhatom, hogy Barkával ismét megnyertük a Kúszó versenyt, így a tavalyi kihagyás után ismét visszahódítottuk a címünket.:D.