Bemutató és riadalom....

A mai napon sikeresen részt vettünk egy újpesti iskolában tartott családi napon. Frisbee, agility és Rexes menhelyi kutyákkal való bemutatókat kellett tartani. Reggel, inkább már délelőtt, mikor elkezdtük a bemutatót, nem sok látogató, nézelődő volt. Nem volt gond, hiszen mi így is jól éreztük magunkat.

Dobálgattuk a korongokat, majd egy kis hipszi-hopszi. Meglepő, hogy amilyen kombinációkat csináltattam az állattal egy év kihagyás után, mennyire szépen és jól oldotta meg. Teljesen el voltunk hűlve tőle. Aztán jött a szünet, mert a Rexes kuttyokkal csak délutánra esett a bemutató. Barka rendezvényhez képest nagyon jól érezte magát...amíg el nem durrant egy lufi. Sajnos nyitva volt a hátsó kocsi feljáró és kirohant, de sikerült még időben meggyőznöm, hogy jobb ha visszajön. Aranyos volt, mert próbálkozott utána kilógni, de mindig lebukott így kénytelen volt bent maradni.

Aztán valamennyire megnyugodott, úgyhogy nem kellett rá annyira figyelnem. Épp az egyik baba kutyát gyömöszkéltem, mikor két lufi kidurrant és már tudtam, nincs megállás. Gyorsan leraktam a kiskutyát és rohantam, miközben torkom szakadtából üvöltöttem, Barkának. Anyukám is ott volt, így ő is egyből kapcsolt és futott velem. Annyira nem vagyunk ismerősek ezen a környéken, így nagyon megijedtem. Mikor kirohantunk és körbenéztünk, sehol semmi, csak az autók jöttek. Kutyám élete egy pillanat alatt lepergett előttem és már a legrosszabbra gondoltam(mindezt kb. 5 másodperc alatt), majd gyorsan lepörgettem, hogy melyek azok a helyek amit célba vehetett, ekkor szólt anyu, hogy látja merre fut. Ordítok az állatnak, mint a sakál, de csak annyit értem el vele, hogy lerohant az útra. Még jó, hogy lakó övezet volt és az autósok nem állat módjára hajtanak.
 Egy emberke rádudált, amitől nem sokkal az út közepén megállt és csak bámult, és el kezdtük csalogatni, meg hívni és végre kapcsolt. Jött oda, de nagyon meg volt rémülve, nem kevésbé, mint én. Ezek után anyu javaslatára hazajöttünk, nem megvárva a délutáni bemutatót. A nagy izgalmaktól én hazaérve kifeküdtem, és Bari is így tett.

Hogy mit tanultam az esetből? Megint csak azt, hogy valaki nagyon vigyáz a kutyámra és esze ágában sincs engedni, hogy Barka kiniyfantsa magát. Hálás vagyok azért, hogy van ő nekem és semmi pénzért nem cserélném el semmire és senkire.
VIVA LA BARKA!!!

Vizibárány, avagy Barka álllat megszereti a vizet...

Igen, megtörtént. Kellet hozzá öt hosszú év, meg jó nagy meleg és sok-sok bíztatás. A mai napon egy másik kutyás családdal ellátogattunk a Lupa-szigetre kicsit "strandolni". Ez nem volt egy rossz ötlet, azt el tekintve, hogy az eddigi években Bari a víz közelébe sem ment, csak a szája járt, maximum mellkasig ment be, de akkor sem lehetett rávenni egy kis úszásra. Idén sajnos nem volt lehetőségünk a szokásos kutyás táborba elmenni, mert azon a héten dolgozom. Volt egy megérzésem, hogy ez a mai nap emlékezetes lesz, ugyanis a menhelyen, ahova kijárunk tevékenykedni, van egy halas-tó és Barika előszeretettel pancsikált benne, különösebb kényszerítés nélkül. Először csak úgy simán próbálkoztunk beküldeni, de úgy csak mellkasig ment be a vízbe, aztán talált a gyerek valami nád darabkát és azt nem olyan messzire és nagy meglepetésemre után úszott, úgyhogy próbáltam messzebbre is és úgy is utána ment, noha először kicsit ösztökélni kellett. Anyum adott egy kölyök kutyáknak való frisbeet, hátha azután nagyobb hévvel megy be. Jól gondolta. Barka úgy uszikált a korong után, mint egy kis aligátor. Még versenyt is úsztunk. Úgyhogy végső soron sikerült megélnem azt, hogy a kutyám öt éves korára megszerette a vizet és a mai napon szinte ki sem lehetett onnan robbantani. Mai naptól már nem csak egyszerű Barikám van, hanem ViziBarikám.