Beálltunk az új életre. Gyógyszer naponta kétszer, folyamatos felügyelet és minél kevesebb stressz. Még tápváltás is történt, csak, hogy Barikának minden jó legyen. Végül legutóbbi bejegyzésemet követően Barka utánam költözött, mert Izé teljesen kétségbeesett az öreg bácsi hiányától. Ez épp elegendő indok volt arra, hogy azt mondjam, jönnie kell. Az én lelkem is nyugodtabb lett. Az első napok nehézségei után, úgy tűnt minden rendben. Bari kezdte felvenni a ritmust. Aztán egyik nap itthon maradt. Kedves kollégáim ki akarták engedni az udvarra, de a kutya meredten maga elé bámulva nem reagált, így békén hagyták. Este értesítettek az esetről, ekkor kezdtem kicsit aggódni.
Az elkövetkezendő napokban a tünetek ismét kezdtek megjelenni. Először nyáladzás, majd ismét kezdődtek az elrévedések. Aggódtam, hívtam a doki. Menjünk be konzultációra. A kutya közben kedvetlen lett, még enni sem akart. Újabb tápváltás, kis rivális tréning (mert mindig is imádta a klikkerezést), sikerült valamennyire felrázni. A tünetek azonban súlyosodtak. Ismét morgolódás, öntudatlan ugatás. És elérkeztünk a ma reggelhez. A tegnapi nap kifejezetten pozitív volt. Játszott, vidám volt, egészen önmaga volt. Ma arra mentem ki az udvarra reggel, hogy folyamatosan ugat, a kollégákat nem ismeri fel, csak néz ki a fejéből és magyaráz. Kissé türelmetlen voltam, rászóltam és mondtam ott feküdjön le ahol van, mindjárt jövök. Kettő percre volt szükségem, hogy zoknit húzzak és kabátot. Mikor visszamentem, a kutya ködös tekintettel nézett rám és remegett. Megsimogattam, közben tudtam ez már régen rossz, és feloldottam. Nem történt más csak egy szokásos helyben maradásos gyakorlat. Néztem, ahogy a fiatalok egymást előzgetve egy labdáért versenyeznek. És ott állt ő, panaszosan hol mormogva, hol ugatva, hogy őt nem hagyják érvényesülni. Aztán kapott egy saját labdát, de félúton elvesztette a fonalat és megállt. Többszöri rásegítés és végül eljutott a labdáig, de egy újabb epizód és megint elhagyta a labdát. A szívem összeszorult, ahogy láttam a nemrég még vidám kis öregurat, most ilyen bizonytalan állapotban. Mintha megérezte volna pillanatnyi kétségbeesésemet felugrott és fiatalos lendülettel a többiekkel felvéve a fonalat rohanni kezdett a labda után. Ez volt ő, az a Barka aki lefutott bárkit, és hangos üvöltéssel jelezte, hogy ő itt a helyi menő csávó. Nem volt több két percnél, de ez a jelenet kárpótolt. Ez azonban nem jelentette azt, hogy minden rendbe jött. Irány a doki.
A közel másfél órás kínkeserves utat követően megérkeztünk. Barka tőle meglepő módon nagyon örült a doki bácsinak (nem ismerte fel). Elmondtam mi a szitu. Doki vázolta az esetleges további lehetőségeket: MRI - lehet egy daganat - kemózhatjuk - sugarazhatjuk - "vehetünk pénzért időt". Ő nem javasolja Barka legutóbbi esete (nem nagyon bírta az altatást, nagyon nehezen sikerült felébreszteni) és jelenlegi állapota miatt, de meg lehet próbálni. Egy azonban biztos, a gyógyszer nem hatásos, a kutya állapota pedig folyamatosan romlik. Az agya szép lassan épül le. A doki úgy vázolta, Barkát, mint egy öreg Aizheimeres bácsikát. Közben úgy éreztem összeomlok. Nem lehet, hogy itt a vége. Hiszen még nincs 10 éves. Hiszen még annyi minden van, amit meg kell tapasztalnunk. A kicsik még olyan kajlák, még annyi mindent kell a nagy öregtől tanulniuk. Most még van egy kis időnk. Talán 1-2 hónap felkészülni az elkerülhetetlenre.
Ő az első kutyám. Emlékszem az első pillanatra, amióta csak megláttam. Amikor hozzánk került. Amikor elmentünk az első agility edzésre. Az első versenyre, és a többire. Az első közös táborunk, gyerek csoportunk. Túrázások. A Sok kutyapajti. És mennyi mindent megtanultunk együtt. Ott volt velem minden műtétnél, ő miatta nem adtam fel sosem, mert megérte küzdeni, ha ő boldog.
"Aki szereti a kutyákat, valóban szereti őket, nem egyszerű állatokat vagy házi kedvenceket, hanem társakat lát bennük, sőt többet. Tiszteli a velük született méltóságot, felismeri, hogy képesek az örömre és a bánatra, és hogy sejtik az idő zsarnoki természetét, még ha nincsenek is teljesen tisztában annak kegyetlenségével, és ellentétben azzal, amit a szemellenzős szakértők állítanak, van valami fogalmuk önnön halandóságukról."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése