Döntést hozni, ez az, ami igazán nehéz!

Barka az első kutyám. Ő testesíti meg számomra a KUTYA fogalmát. Ha róla volt szó, sosem sajnáltam rá, sem pénzt, sem időt sem energiát. De pár hete szembesülnünk kellett egy új dologgal. Én új munkát kaptam. Szuper munkát, nem mellesleg kutyabarát munkahelyet és még ottlakás is lehetséges. Aztán jött a hidegzuhany. Barkánál előrehaladott agyi demenciát diagnosztizáltak. Kapott gyógyszert, kedvenc dokiknk, aki az elmúlt 9 év alatt eddig kétszer mentette meg az életét az öregnek, most először nem tudott  sok pozitívat mondani. Reménykedjünk, hogy a gyógyszer majd segít. Két hét telt el azóta. Barka állapota nem javult ugyan, de a folyamat lassult.

De mik is a tünetek? Kezdjük ott, hogy egy éjjel váratlanul nekem támadt. Először, viselkdeési problémára gondoltam, de valahogy az általános viselkedése és ez a kirohanás nem passzolt össze. Egy héttel később megsűrüsödtek az egyik pillanatról a másikra való agresszív megnyilvánulása. Emellett naponta többször lefagyott, vagy nem ismert fel valakit. Először meg sem fordult a fejemben, hogy időskori elbutulása van, hiszen csak 9 éves. A doki azonban elmondta, hogy az ilyesmi nem kortól függ. Kaptunk gyógyszert, aminek a hatására az agresszív megnyílvánulások megszűntek, azonban a lefagyások megmaradtak, illetve néha bizonyos ismerős dolgoktól megijed (pl. szolgálati autó, amiben rengeteget utazott az elmúlt években). Adoki javasolt még egy MRI vizsgálatot, amire novemberben kerítünk sort, addig is javasolta, próbáljunk meg nyugodt, ismerős környezetet biztosítani számára, így azt sem javasolta, hogy magammal vigyem az új helyre.

Ez a javaslat kissé meglepett, és így patthelyzet alakult ki. Tudtam, az elkövetkezendő idők komoly anyagai terhet fognak jelenteni a vizsgálatok és a gyógyszerek és kiegészítők miatt. Melyet ez a munka teljes mértékben fedezni tud. Ugyanakkor képtelen lettem volna Barkától megválni. Napokig halogattam a dolgot, aztán Barka egyikeste mellettem feküdt. Egyik pillanatban még nézelődött, majd egyszer csak üveges tekintettel fordult le a feje. Először tapsoltam és szóltam hozzá, de az eddigiekhez képest, most nem reagált. A két kezem közé fogtam a fejét, és óvatosan rázni kezdtem, miközben a nevén szólongattam. Majdnem fél perc kellett neki, mire ismét visszatért belé a szín. Ez volt az a pont, mikor rájöttem, döntenem kell. Engedek a szívemnek, önző leszek és magammal viszem egy olyan életbe, ami lényegesen több stresszel jár számára, ezzel jó pár hónappal megrövidítve a velem töltött időt, vagy az ő érdekeit nézem és egy olyan helyet biztosítok számára, ahol békében és szeretetben élheti a hátralévő idejét anyukámék mellett, hiszen velük is nőtt fel, nem csak velem. Természetesen, minden pillanatot ki fogunk használni a közös együttléthez, de most ő már nem jön velem az új életbe.

Hogy emiatt rossz embernek érzem-e magam? Igen, mert szívem szerint sosem engedném el, de akkor meg azért érezném magam piszkosul, mert önző voltam. Van, aki megkövez emiatt, hát tessék kedves ismerős, ki minden háttér információ nélkül megrágalmaztál, ez itt a válaszom. Nem vagyok rád mérges, sőt örülök neki, hogy neked nem kellett sosem ilyen helyzetbe kerülnöd. Hisz neked is van egy öreg kutya az oldaladon. Vigyázz rá, mert önzőnek lenni könnyű, de a legjobb döntést meghozni öreg társunk érdekében, na azaz ami igazán nehéz.

Nana megérkezett...avagy lányBarkák igenis léteznek!

Bővültünk...ismét. Ezt most kivételesen átgondoltam. Adott Barka. Egy öregedő csoda lény. Imádom ahogy dolgozik a pályán, ahogy mindenkit levesz a lábáról, mikor látogatni megyünk, vagy bemutatózni. De öregszik. Azért mégiscsak a 9-et tölti nemsoká. Ugyan, mondanánk sokan, hiszen még előtte az élet. De sajnos, mint sok korábbi bejegyzésben leírtam, nem éppen a legjobb genetikai háttérrel rendelkezik. Ez a tényező és az utóbbi időben jelentkezett több egészségügyi probléma kezdett aggodalomra adni okot. Noha az aktív sporttal felhagytunk. Egy-egy agility edzés, vagy verseny még becsusszan, de csak speciális, nagy odafigyeléssel történő felkészülés mellett, és még így is beüthet a krakk. Viszont a bemutatókat, a látogatásokat imádjuk. Minden héten járunk sérült gyerekek és felnőttek hétköznapjai felvidítani, készülünk a terápiás vizsgára ezerrel, és nem győzünk a sok felkérésnek eleget tenni. Ugyanakkor sajnos szem előtt kell tartanom, hogy ahogy nő a "népszerűség", úgy nő az egészségügyi kockázat is. Terápiában vizsga után is, maximum 1-2 év aktív munka lehet Barkáé, ha az állapota nem kezd el rohamosan romlani. Lekopogom, most egy ideje stabilak vagyunk, hála az aloe termékeknek, amiket minden kutyásnak csak ajánlani tudok. 

Úgyhogy már korábban jött is az ötlet az utódra. Hamar gyakorlati síkra is terelődött a dolog. A fajta megvolt, az ideálig párosítás is, már csak várni kellett. Egy év. Annyi még belefér, ugye. No, de senki nem gondolta volna, hogy időközben a MEOE befuccsol, a törzskönyvezés megáll a mi kis hazánkban. Aggódva utána is kérdeztem, a kiskutyám érkezésének, és bár lesz alom, de még egy év csúszás. Gondoltam, ha már ennyit vártam, akkor most már csak azért is kivárom a végét. A felkérések viszont egyre csak gyűltek, Izé még ugye nem bír sok terhelést, erősen kölyök, sokat kell még tanulnia, érnie a feladathoz. Barka egy darabig rendületlenül vette az akadályokat, aztán egyszer csak lesérült egy foglalkozás alkalmával. Két nehéz hét, a gerincmumus megint keresztül húzta számításainkat. Doki javasolta, vegyünk kicsit vissza. Így is lett, kevesebb bemutatót-foglalkozást vállaltunk, de sajnos apróbb balesetek így is történtek. Kezdtem aggódni, hogy mi lesz, ha egyszer csak azt kell, mondjam ennyi volt. És nem lesz másik kutya akihez nyúlhatok, ha az öreg végleg nyugdíjba megy. Nehéz olyan kutyát találni, aki már nem kölyök, de még fiatal, van egy alap szocializációja, de nincsenek erős-rossz beidegződései. Gyorsan alkalmazkodik, könnyen tanul, egyszóval egy másik Barka, csak fiatalabb kiadásban. Egyszer csak csörög a telefon, régi ismerős kérte, nézzek meg egy nála lévő kutyust, aki hasonlít Barkára, hátha jó lesz sportra. Természetesen a kis csaj első pillanatban elvarázsolt, és valóban jó alapanyagnak bizonyult sportra. Először meg sem fordult a fejemben, hogy magamhoz vegyem, tartottam magam a jövendőbeli kiskutyám érkezéséhez. Aztán jött a nem várt műtét Barkánál. És akkor fordult a kocka. Ahogy egyre több mindent tudtam meg a kis csajról, egyre inkább furdalt a kíváncsiság, hogy mi lenne, ha ő lenne a tökéletes utódja Barinak. 

Végül kb. egy nap és pár megerősítés után próba hetet kértem az ebbel. Minden fontos tényező tudatában hétfőn beköltözött, akkor még Betti. Másnap már póráz nélkül vissza jött (gyors kötődés pipa), 12 óra alatt elértük a nyakörvben laza pórázas sétát (ez is pipa), tökéletesen utazik tömegközlekedési eszközön, egy nap alatt megtanult helyben maradni, még nehezített körülmények között is. Más kutyákkal noha elég passzív, kezd oldódni. És mindezek mellett, rengeteg mozzanata magában hordozza az én drága Barikámat. Így elkezdtük lányBarkának becézni. Ahogy teltek a napok, tökéletesen beilleszkedett, felvette az életritmusunkat, mindenkit elvarázsolt, mind a családban, mind a munkahelyemen. Volt-e még kérdés? Dehogy. A végül Nana nevet kapott jószág bizony most már marad. Még hivatalból vár rá egy dysplazia szűrés, de szinte biztos vagyok benne, hogy semmi gond nem lesz vele, úgyhogy az utód megérkezett, Barika válláról pedig levehetem a terhet, és noha Nanára még sok munka vár, remélhetőleg jövőre már ő is Barka nyomdokaiba léphet.

"Amikor a legnagyobb bajban vagyunk, rengeteget meríthetünk egy kutya néma, odaadó társaságából, melyet más forrásból nem kaphatnánk meg."

/Doris Day/

Egy lépés előre, kettő hátra

Be kell valljam. Csalódott vagyok. Mélységesen nagyot csalódtam a biológiában. Én hittem, reménykedtem úgy igazán, hogy jobb lesz, hogy tartósan összeszedi magát...

Barkával 2014. március. 01-én ismét részt vettünk a Köztársaság Kupán. Három év kihagyás után. Nagyon ügyes volt, az elmúlt hónapokban szépen összeszedte magát. Mozgásszervi problémát csak nyomokban tartalmazott, de kijelenthetem, hogy az elmúlt több, mint két hónapban majd kicsattant. Jött is az ötlet, miért ne térhetnénk vissza a versenyzésbe egy-egy veterán kategóriás futam erejéig. El is kezdtünk gyakorolgatni, szigorúan midi meg mini akadályon, mindig gondos bemelegítéssel, masszírozással és ezer-meg ezer véle csont-porc és ízület támogató cuccal. Ezek együttese, tökéletesen működött. A verseny napján egy önmagát meghazudtoló fiatalos kutya futott velem. Én kicsit berozsdásodtam, azt meg kell hagyni, és alapvető hibákat vétettem, aminek meg is lett a következménye, de Bari szuper ügyes volt. 

Az elkövetkezendő napok is alapvetően zökkenő mentesen teltek. Szerdán aztán furcsaságok kezdődtek. Először hányás, majd ugrálásra visítozás. Aztán a délután edzés előtt, gondoltam dummy tréningezünk. Elsőre elé dobtam, és ahogy ugrott érte felvisított és egyből emelni kezdte a jobb elsőt. Mondom, remek, így kell ezt csinálni. Agility edzés lefújva, kutya lába megnéz, kutya morog, sír, befeszül. Akkor uzsgyi haza, egy fokkal jobb, szépen jön. Otthon aztán rosszabb lett. Elfektettem, és elkezdtem mozgatni neki, persze ficergett, sípolt, morgott, már mindent csinált, csak hagyjam békében. A lábikó szépen bedagadt, bicegése első osztályú volt. Jött a Meloxidyl meg az aloe freedom gél (mert ez itt a reklám helye), és láss csodát, másnap reggelre már épp csak bejelzett. Persze este nehezen aludtunk el, de sokat nyomott a latban, hogy felengedtem magam mellé. Mert fő a következetesség...

Másnap doki, aprónép is jön, mert ő ugye 3 hónapja három lábazik, és a tejfogainak a fele nem esett ki.  Barit megnézte kedvenc doki bácsi, Barika elővette póker arcát, ismét nem mutatta, hogy fáj, doki már csak nevet rajtunk. Izét megnézi, ott nagyobb lehet a baj, Izének nem tetszik a mozgatás. Végeredmény. Jövő csütörtökön Barkán műtik, minden oda nem illő kinövését (szemölcs, zsírcsomó, ciszta) leszedik. Izét röntgenezik, kiderül, rendeben van-e a a csípője és a combcsont feje. Ha nem akkor műtét=combcsont fejezés...Összességében. Meg vagyok áldva. Nem is én lennék, ha nem ilyen deffektes ebeim lennének. Azt a szaporítót meg agyoncsapnám, akitől a törpe származik. Minden létező csivi betegség kijött rajta, szóval hálás  köszönet annak a hanyag nem is ember lénynek...

Nevelőszülőség, avagy de nehéz "nem"-et mondani.

Amióta elköltöztem otthonról, az életünk fenekestül felfordul. Mondhatni egy kisebb óvodát nyithatnánk a kis négylábú jószágok miatt. Folyamatos 'telt ház" van, mert ugye az ember már a második után nem számolja. Mindig is arra vágytam, amióta közöm van menhelyes kutyákhoz, hogy ideiglenes befogadó lehessek. Persze anyukám többször hozott haza átmenetileg kutyát, de azaz övé volt, nem az enyém. Most pedig minden ilyen irányú vágyam ki lett elégítve. Volt már nálunk macska, baba kutya, őszapó, szőrös és kopasz is. Most pedig kiterjesztjük a látókörünket a hüllőkre is. Kell néha a változatosság. No, de a kedves neveltjeimről nem terelem a szót. Alábbiakban bemutatom kiknek voltam és pótmamája.

 Első volt Izé, aki végül itt maradt mert olyan cuki, hogy belehalok. (Sose válassz így kutyát, nem túl okos döntés!!!)

Aztán jött Bigyó. Imádtam, aznap mondtam is, ez a kutya innen nem megy sehová...két hét múlva gazdisodott. Tanulság, nekem nem való terrier. 

Harmadik volt Chiky, a hisztérikus álvak kis csöppség. No, egy hét és a szomszédok paraszt lázadni kezdett, mert a kis hölgy állandóan sipítozott ha magára hagytam. Szerencsére, azóta eljött érte az álomgazdi. 

Negyedik volt Morgó, az öreg bácsi, akit én engedtem át a szivárvány hídon. Ő akkor is maradt volna, ha még két évig boldogít. Ő volt az én öreg papuskám. 

Közben karácsonyra megérkezett Gizmo a palotapincsi szörny. Ő volt a másik akinél rezgett a léc. Két hónapig volt a falka tagja, de végül a lakótársam, aki nagyon ragaszkodott hozzá, belátta, hogy ő nem tudna most egy kutyust bevállalni, így közel egy hét alatt meg is találtuk számára az álom családot, akiktől folyamatosan kapom a vissza jelzéseket. 

Aztán vendégeskedett még kerek egy napig egy elkószált Kínai Kopasz Kutya, Kikó is.

Végül pedig a mostani "babócám" Csöppke. Két hete, mikor még alig múlt egy hónapos, érkezett hozzám, mert a mamájának elfogyott a teje. Azóta szépen összeszedte magát, egy igazi haspók, és mindent rág, mivel nőnek a kis tűhegyes agyarai. 

Bari pedig csak tűr, és bölcs tanítóként terelgeti az apró népet. Morgónak pedig hű bajtársa volt az utolsó pillanatig. Nem mondom, hogy könnyű, vannak nehéz pillanatok, amikor az ember elgyengül, de végül mindig happyend a vége, és egyszer majd eljön majd a kiválasztott, aki szintén olyan cuki lesz, hogy maradni fog. Addig azonban rendületlenül cipelem haza a pátyolgatni való népet, hogy kelhessek hajnalok hajnalán és feküdjek az éjszaka közepén. Mert szeretem a kutyakakit kerülgetni, és a vaksötétben belelépni a pisibe. És ha van még, aki ilyesmire adná a fejét, bátran vágjon bele, az érzés, amit kivált az emberből, mert segített egy kis elárvult léleknek, felbecsülhetetlen.

"A másikért való felelősség nem születhet meg annak tudata nélkül, hogy amit velem - netán ellenem - tesz, az nem csak velem fog megtörténni, hanem vele is."

/Ancsel Éva/

Papa hazatér

"Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy jámbor eb. Sokat megélt, egy életet leszolgált, majd egyszer csak kidobták. Rácsok mögé került, más hasonló sorsú ebekkel. Egy ideig jól érezte magát. Kapott enni, mindennap elvitték sétálni kedves kétlábúak, olykor-olykor még csoportos foglalkozásra is elvitték és megszeretgették. Az idő azonban múlt, ereje egyre csak fogyott. Az évek elteltével egyre inkább elveszett a remény számára, hogy öreg napjait egy csupaszlábú mellett töltheti. Beköszöntött a tél, az ő utolsó tele. Már a lábai is rozogák, tudja lassan ideje elmenni. Már nem reménykedik, csak vár. Fekszik a hideg csempén, búskomoran sétálgat a patak parton, kedves kétlábúak kedvéért néha falatozik. Látja, ahogy fiatal társai új otthonra lelnek, mellette pedig elsétálnak, miközben szánakoznak rajta. Egy nap azonban kedves gondozója a nevét mondja.

- Morgó, gyere, mész haza!- az öreg bár nem érti, mit mond a kétlábú, érzi, hogy ez a séta más lesz. Utolsó reményével még felkel és elindul az útra egy ismeretlen fiatal lánnyal. Sétálnak egy nagyot, ám hamar az ismerős lemez indul, a kennelek felé veszik az irányt, de Morgó nagy meglepetésére abba a nagy házba mennek, ahonnan eb-társai sose tértek vissza. Egy szobába viszi a kedves kétlábú és bemutatja egy nála jóval fiatalabb, de már tapasztalt szőrős rokonnak. Nincs sok ideje foglalkozni a másikkal, valami történik, mindent meg kell szaglászni. Pár percre eltűnik jótevője, és visszatér valami kis fekete, ugráló kutyaszerű lénnyel. Megszagolja, nem tudja mire vélni, de egye-fene, ő most túl fáradt a kergetőzéshez. Sürgés-forgás, kedves gondozói sorra jönnek és megsimogatják, puszilgatják. A zörgő láncot leszedik róla, és egy szép új kék nyakörvet kap. Egyszer csak kinyílik az ajtó, és a lány visszatér.

- No, gyere Papa, indulás haza! – rácsatol egy pórázt és kivezeti az előtérbe. Ott kap még pár simit az ismerős kétlábúaktól, valami fura masinát villogtatnak a szemébe és az ajtó kitárul. Egy robogó kerekes valamibe rakják, majd elindulnak. Morgó érzi, valahova viszik. Egyszer csak megállnak. Ahogy kikecmereg az autóból, a másik két eb is feltűnik. Egy nagy épületbe mennek, majd egy kis dobozba hajtogatják be magukat. Végül megérkeznek egy jó meleg otthonba. Itt már egy másik kétlábú is üdvözli. Morgó nem érti, mi történik. Mindent megszagol, csóválni kezdi a farkát, úgy érzi megint fiatal, örömében fel alá kezd rohangálni, már amennyire egy matuzsálemi eb erre képes. Hamar elfárad, leheveredik. Lehet, hogy csak álmodik, de az álom így is gyönyörű. Érzi, tudja, az új gazdája vigyáz rá és szereti. Megadta neki azt, amire vágyott. Egy szép meleg otthont, öreg napjaira."

"Egy emberben néha elhal a remény, de egy állatban soha. Amíg él, él benne a remény, és él a hűség is."
/Eric Knight/

Bari, a kis bice-bóca

Bari nem bírta ki, muszáj volt megint alkotnia. Persze nem tehetett róla. A ma délelőtti foglalkozás alkalmával egy kisgyerkőc párszor megtiporta, és volt nyöszörgés miatta. Már ez is furcsa volt, de amikor haza értünk már a lefekvés és a felkelés is egy kisebb hisztivel sikerült csak, így munka után go doki. Hát nem túl bírtató a dolog. Egy lehetséges porckorong probléma merült fel a nyaki gerincnél, illetve egy kis góc van a bel első lábszárában, nem jó helyen, és nem biztos, hogy jóindulatú elváltozás, viszont most még túl picic ahhoz, hogy biztonsággal szövettant vegyenek belőle. Innentől mindennap fájdalomcsillapítót kell kania, és fokozottan figyelni a terhelés, csak addig, ameddig nincs sántikálás, vagy Bari nem jelzi, hogy elfáradt. 

Ennek tudatában kicsit elgondolkotam. Előre láthatólag 3-4 boldog év áll még előttünk. Egyszerre talán kevésnek tűnik, de annyi mindent elértünk eddig is, és talán kicsit szívfájdalom, hogy éppen belejöttünk a terápiás dolgokba, készültünk a vizsgára, és az ő érdekében nagy valószíűséggel vissza kell lépnünk, most már véglegesen. Addig is jönnek a séták és kirándulások, meg sok-sok pihi az ő kedvenc kis kanapéján. Ha meg éppen jó napja van, akkor jöhet velem a dolgozóba. Most pedig kérünk sok-sok pozitív energiát, hogy kicsit össze szedje magát az uraság.

"Öleljük hát az öregséget szívünkre és szeressük: tele van gyönyörűséggel, ha élni tudunk vele."
"Lucius Annaeus Seneca"

Falkakizárás, ami egy csivinek is kijár

Már hetet óta érik bennem, de a ma estével csúcsosodott ki a dolog. Izével elszált az öntudat. Eddig, mint a sok más is a szőnyeg alá söpörtem a problémát, hiszen ezek amolyan pajkos kölyökkori csíntevések, de az utóbbi időben, kezdtek elég bosszantóak lenni. Mivel el vagyok már szokva az ilyesmitől, hiszen Barikám olyan mintakutya, hogy csuda, ezért kicsit türelmetlenebb is lettem a kicsivel. A szobatisztaság szépen kezdett elindulni, majd az ivartalanítás után katasztrófális visszaeséseket mutatott. Jött egy kis szigor, és láss csodát, már csak este kellett egy pelust használni a kiscsajnak, kaka semmi, napok óta, melóhelyen pedig még pisi sem. Ma reggel azonban reggel első dolog volt, az irodában pottyantania, és délután a lakótársam szobájába is alkotott a kiscsaj. Előzmény, háát az overál rá adása volt. Ez pedig bosszút követel, természetesen olyan öntudatos, büszke csivusz módon. 

Végig gondolva az elmúlt éveket, mennyit készültem a második kutyámra, amelyet már tudatosan, szabályokkal, struktúrával fogok nevelni. Aztán jön Izé és ez mind felborul. Persze, nem ő volt a tervezett második gyerek, de ezért csak magamat vonhatom felelősségre, nem volt éppen egy átgondolt döntés, de nem bántam meg. Eleinte ment az este és távollétben boxozás, aztán valahogy mégis beköltöztött a kiscsaj az ágyba. A kaja kint maradt, mert szegény olyan pici, nehogy rossul legyen mert egy kajálást kihagyott. A sétákról meg ne is beszéljünk. Pórázon egy  vicc a kiscsaj. Vagy vontatni akar, vagy satufék, mert ő neki most olyanja van. Anya lusta, fáradt és különben is, felkapja, így gyorsabb. Ennek eredménye, bárhol megáll a kiscsaj és megvárja, míg majd ő hozzá odamennek, így a behívásnál is, 1 méterre tőlem megáll, onnan helo. És valahogy így jött el a ma este. 

Tanulság, bizony hülyére vett egy 17 centis ördögfióka. Most elzavarva, nem jöhet ide, csak az előszoba van, teljes depresszió, a macska és Barka mellettem. Elhagyta a falkája. Én nem hatottam meg, viszont a négylábúak hozzám pártolása már kissé érzékenyen érintette. Valszeg lesz hiszti a boxozás miatt is, de talán még időben megállunk és újra kezdjük ahhoz, hogy később ne kelljen a felvett rossz szokásaival kétszer annyit dolgozni. Ja és ezután irány a tükör ovi, mert egyszer azt is ki kell próbálni.