Kicsit offolok most, de nagyon fontos lenne nekem ez a verseny. A Julius K-9 speciális állatfelszerelésekkel foglalkozó cég a menhelyi kutyák örökbefogadásának népszerűsítése érdekében idén indított egy pályázatot. Menhelyről befogadott kutyusod történetét kellett leírni. Én is megtettem és röviden leírtam Barkával közös történetünket. Aki ezt a blogot olvassa, rengeteget tud már Barkáról, de azt, miként kezdődött az élete velem, csak kevesen. Ha megtetszett a történetünk nem kell mást tenned, mint rákattintani az alábbi fényképre és nyomni rá egy "lájkot", ha te is fent vagy a facebookon és szeretnéd, hogy ismerőseid is megismerjék történetünket oszd meg ezt a fényképet. Barka nevében is köszönöm, hogy ha hozzájárultok ahhoz, hogy minél többen megismerjék a történetünket és nem utolsó sorban segítsenek dobogós helyen végezni a pályázatban.
Először hozok már hírt, aztán elmesélem, hogyan haladunk Hurka fiúval.
Sammy, immáron lassacskán három hete tanulja az okosságokat a speciális kiképzőjénél Csepelen. Gazdi néninek nagyon hiányzik, de épp ma ment látogatóba, reméljük csupa jó hírt kap majd a nagyfiúról. Dorka kutya is gazdis lett, aminek nagyon örülök, hiszen kijárt már neki is egy igazi család, akiknél végre ott is maradhat. Drukkoljunk, hogy ez így is legyen, bár tudom, hogy most már ő is megtalálta a neki való gazdikat.
És akkor jöhet Hurka fiú. Hurka egy lassan 4. hónapba lépő labrador keverék fiúcska. Gazdája S. mozgássérült, akárcsak Sammy gazdija. Hurka feladata később az lesz, hogy segítő kutyaként gazdiját segítse, amiben csak lehet. Persze, most még csak az lapokat tanulja a kis uraság, de később már komoly feladatokat kell teljesítenie. Hurka egy nagyon eleven kiskutya. Elég hebrencs és szereti a hangját hallatni, illetve rágcsálni a körülötte lévőket, csak azért, hogy felhívja magára a figyelmet. Már elkezdtük az alapvető parancsszavakat, mint az ül, fekszik, megyünk, illetve a helyben maradás kezdeti fázisában vagyunk. Kerülni is tud már, szinte ez volt az első dolog amit megtanult. A behívásnál még elég szelektív a hallása, meg a többi kutya és az ingerek jobban érdeklik, de amint a gazdi otthagyja, már rohan is. Hurka elég akaratos jellem, így a kutyákkal is durva volt kezdetben. Szerencséjére, bevetettük az ellenállást egy Malinois és Barka személyében. Mivel Barka nem szereti ha harapdálja, meg a fején ugrál egy kölyök kutya, ezért első ilyen alkalommal kb. negyed óra után rendre utasította. Hurka meglepődött és visítva rohant gazdiapához, és rimánkodott, hogy micsoda szörnyűség történt. Persze hamar túltette magát rajta és legközelebb ugyanezt előadta, amiért ugyanez volt a jussa. Na, azóta már elég Barkánal csak vicsorogni, meg morogni, - amit egyébként is csinál ha Hurka odamegy hozzá -, és a kiskutya tudja meddig mehet el.
(Hurka)
Hurka rafinált egy kiskutya. Gazdi tegnap otthon hagyta, anyukájával, és ez a kis ördögfióka a fekhelyén és az anyuka lábán állt bosszút. Most talán már tudja, hogy rosszul tette, mert én úgy döntöttem a mai napon elejét vesszük ennek a dolognak, így elhoztam magammal haza, ahol már vártam az előkészített ketrec. Miután felfedezte a terepet, egy kis párizsival beinvitáltam újdonsült helyére, majd mikor azzal volt elfoglalva, már kattant is a zár. Így bár be lett zárva, nem erőszakoltam ár, hiszen önállóan ment be. Eleinte nem értette, hogy most ezt miért, így nyüszíteni és ugatni kezdett. Ez a viselkedés helytelen, így rászóltam, és a ketrecre ráterítettem egy pokrócot. Tovább 10 perc hiszti után, végül egértette, hogy ő neki bizony most ott kell maradni. Lassan egy órája fekszik bent, nyugodtan. Itt vagyok tőle öt méterre, de nemrég itt hagytam amíg ebédet csináltam. Hurka gyönyörűen feküdt és nyugton volt. Ennek örömére, mindjárt kijöhet és kicsit játszunk. Ha így gyakoroljuk még ezt párszor, tudni fogja, hogy a ketrecben pihi van és nincs randalírozás, így otthon sem lesznek bosszúhadjáratok.
(Hurka a ketrecben pihen)
"Csak egy mód létezik, ahogyan meg lehet tanulni valamit. Mégpedig cselekvéssel."
Ismételten jelentkezünk. Nézzük csak az elmúlt időszak eseményeit. Nem unatkoztunk. Örömhírként szolgál, hogy Rokkó a karácsonyt már új családjával töltött, és reményeink szerint ő lesz a következő vadászkutyák gyöngye. Nemrég találkoztunk velük, és Rokika gyönyörűen felhízott és izmot is növesztett magára, és természetesen a család is oda meg vissza van érte.
(Rokkó már az új családdal)
Persze Rokkóval nem ért véget a kutya nevelős pályafutásom. Most kicsit más vizekre eveztem. Még novemberben kértek tőlünk segítséget. egy fiatal leányzóhoz jutottam el, akinek pár hónapja volt egy kajla Golden Retrieverje. Ez úgy persze nem hangzik izgalmasan. De ha megspékelem a sztorit azzal, hogy G. kerekesszékben él, és alig látó, már nem hangzik olyan egyszerűen a dolog. Közösen kezdtünk dolgozni, és ma már ott vagyunk, hogy Szemike hamarosan megkezdi a vakvezetőkutya képzést, és utána hozzálátunk a személysegítő képzésnek is, ha minden úgy alakul. A velük való munka során Barkának is komoly szerep jutott. Általa Szemi megtanulta, hogyan kell falkában viselkedni, és persze Barkát használtuk arra is, hogy Szemi kedvet kapjon a munkához, ugyanis eleinte elég passzív volt. De mit egy kisgyerek, akkor már ő is érdeklődő lett, mikor Barkával foglalkoztunk inkább. Emellett, amiben csak lehet a mai napig utánozza, sokszor a rosszaságokban is. Bár Bari eddig sosem volt hajlandó másik kutyával falkásodni, Szemit egyenesen a szárnyai alá vette. Szemi minden találkozó alkalmával megnyalogatja Bari fülét, ezzel jelezve ő a főnök, de Bari is adott már cuppanósat a kis srácnak. És, hogy kerek legyen a történet, Szemi, bár ő ezt nem tudja, hálásból heylre rakta kicsit Bari lelki világát. Amióta együtt vannak, Bari sokkalta kiegyensúlyozottabb, könnyebben túl teszi magát egy-egy pánikolós alkalmon. Persze ez szilveszterkor nem jött be, mert megdobáltak petárdával, és 4 napig rettegett, de a minap ismét este lődöztek valamit, és elrohant, de mivel nem voltunk forgalmas helyen otthagytam és kb. 10 perc múlva már ismét játszott Szemivel és el is felejtette mi történt. Ez mérföldkőnek számít a mi kis életünkben, ugyanis az elmúlt években még ennyit sem sikerült elérni. Illetve még had dicsekedjem el, hogy Barika megtanulta felvenni a földről a fém kanalat. Ezzel nagyon sokat szenvedtünk de egy kis külső segítséggel, meg sok kitartással végre ezt is megtanultuk. G. is sokat tanult Bari által, mert mivel vizuálisan nem látja, mit csinálok, a saját maga is elsajátíthatta a fogásokat Barkán, aki már azokat megtanulta, amiket Szemi még nem tudott. Ennek köszönhetően nagyon gyorsan haladtunk. És ma már együtt tudnak dolgozni és nagyon sokat fejlődtek három hónap alatt.
Most kaptam egy felkérést egy kölyök kutyus képzésére szintén személysegítő tanoncnak, akivel már hozzá is láttunk a munkához.
"Van, ami nem számít sikernek. Mondjuk a hírnév, vagy a pénz, vagy a hatalom. A siker az, ha reggel felébredve olyan izgalommal készülsz a teendődre, hogy szinte kirepülsz az ajtón. Ha olyanokkal dolgozol, akiket szeretsz. Ha kapcsolatba lépsz másokkal, és hatással vagy rájuk. Ha képes vagy megérinteni olyanokat, akikkel csupán az álmotok közös. Ha este úgy fekszel le, hogy elégedett vagy a munkáddal. A siker öröm, szabadság és barátság. És a siker szeretet."
Nos, kicsit megkésve, de végre itt vagyok és elmesélem, mi is történt abban a bizonyos 4-5 napban. Először is több, mint 18 óra kocsikázás, és két országon (Ausztria-Németország) való keresztül zötyögés után, éjszaka megérkeztünk Hollandiába, Nijmegenbe. Bár olyan sötét és hideg volt, hogy szinte az orrunkig sem láttunk, a látvány már úgy is gyönyörű volt. A levegő zavaróan friss és tiszta volt, és mindenütt csak zöld terület, betondzsungelnek még csak nyomát sem lehetett felfedezni. Kisebb fennakadások után sikeresen elfoglaltuk a szállást, majd rövid pakolászás után mindenki álomra hajtotta a fejét. Én elszokva a hidegtől, majd meg fagytam, agy fél órával lámpa oltás után követeltem Barikától, hogy másszon oda hozzám és melegítsen. Szerencsére ezt örömmel teljesítette, és megmentve a fagyhaláltól egész éjszaka hozzám bújva, vagy inkább a takarom alá kucorodva szuszogott.
Másnap korán keltünk, mindenkin meglátszott, hogy az a pár óra alvás nem volt épp elegendő ahhoz, hogy kipihenten vágjunk neki Hollandia forgatagának. Ez azonban nem vette el senki lelkesedését. Szépen megreggeliztünk, majd bepattantunk a kisbuszba, és irány a sportcsarnok, ahol magát a versenyt tartották. Útközben csak ámultunk azon, mennyire természetbarát és tiszta ez a városka. Szinte elsőkként érkeztünk meg a verseny helyszínéül szolgáló Stadionba, ahol gyorsan letudtuk a regisztrációt és az állatorvosi vizsgálatot is. Elég hamar rájöttem én magam, hogy a holland emberek természetüknél fogva vidám, jókedvű és mosolygós emberek. Mivel igen jó szervező képességű volt a rendező ország, így nagyjából a kiírt időpontban kerültünk mi a pályára, hogy egy gyors edzésen vehessünk részt a kutyáinkkal. Ez azért volt nagyon fontos, hogy a kutyák megismerhessék az ottani akadályokat, hozzá szokjanak a talajhoz, ami jelen esetben műfű volt. Az edzés végén együttesen a magyar csapat bement Nijmegenbe, kicsit megismerkedni a várossal. Barka kissé nehezen viselte a várost, meg az emberek forgatagát, de nem tulajdonítottunk neki nagy jelentőséget. Túlságosan lefoglalt minket az, hogy, minta kis gyerek az édesség boltban, minden apróságon elcsodálkozzunk, amit ott láttunk. Én például az egyik csapattársammal azon elmeháborodott ötlettől vezérelve, hogy minden útba eső Mc Donald's-ot meg kell látogatni, itt is mindegyikbe bementünk egy Mc Flurryre.
Este fele visszamentünk a Sport csarnokba és megtörtént a hivatalos megnyitó, ami kicsit mókásra sikeredett, de nagyon élveztük. A házi gazda ország, még egy kis műsorral is készült, amit mi a tribünről láthattunk. Eközben Barika drága átpártolt pár holland szurkolóhoz, ami által egyből a "cute boy" jelzőt is kiérdemelte. A műsor után ettünk még finom sütit, meg ittunk welcome drink pezsgőt. Én maradt a kölyök pezsgőnél, másnap nem akartam fej fájással ébredni.
/Egyéni jumping/
Az elkövetkező 3 nap forgataga kissé abszúrd volt számomra. Olyan gyorsan pörögtek az események és a napok, hogy alig pislogtam kettőt és már úton voltunk hazafelé. Tudom a futamok érdekelnek, tehát mondom azt is. Az első, ha jól emlékszem, mert a futamok maguk kissé homályosak, csak az előtte lévő izgalom él bennem erősen. Amint az előkészítő ringben állok, Barka torka szakadtából üvölt. A lábam remeg, a szívem a torkomban dobog. És akkor szólítanak. Felhangzik a "Ria Ria Hungaria" a magyar szurkoló tábortól, majd pályára lépünk. Barka nem hazudtolta meg önmagát. Eddigi gyakorlást félre dobva úgy döntött bemutatkozik, és mint a mérgezett egér a 3. akadálynál kizáratja magát. Hogy mérges voltam-e? Nem, dehogy. Olyan euforikus állapotban voltam, mint még soha. Persze ez még csak a kezdet volt.
/csapat jumping/
A második futamunk, a csapat juming előtt, közvetlenül a startnál Barka olyat tett, mint még azelőtt soha. Az izgalmak hevében úgy aéhason harapott, hogy azt hittem, ott halok meg. Körülbelül 10 másodperc múlva el indult a futamunk, de azalatt a 10 másodperc alatt véigpörgött az agyamon:
1.-ször. hogy fogom az első akadály lécét és agyon csapom vele, de ezt elvetettem, mert akkor még a erseny területéről is kitiltottak volna..
2.-ször, ha most a földre vetném magam, attól nem lenne jobb.
Tehát maradt a 3. verzió, és megkezdtük a futamot. Nem mondom, az egész verseny alatt ez volt a legszebb futamunk, annak ellenére, hogy ez is egy szép DIS lett.
A 3. futamunk és a 4. futamunk is kizárás lett. Ezek azért nehéz pályák is voltak, de ha jobban ott vagyok agyilag és nem izgulok rá a dolgokra, talán jobban sikerülnek.
Ami viszont pozitívum, hogy Barkának a palló zónája gyönyörű volt az utolsó futamunkban. Olyan igai to on to off-os.
/csapat agility/
/Egyéni agility/
Természetesen a többiek is kitettek magukért. A midi magyar csapat Megnyerte a VB-t, amiért hatalmas elismerést érdemelnek. Megjártük Amszterdamot is, és igen saját szmemmel láttam és tapasztaltam, hogy minden igaz, amit hallani erről a városról. Az vöröslámpás negyedtől a temérdek bicikliig minden.:)
Nos, ez volt tehát a Világbajnokság és Barka esete. Az, hogy a jövőben még indulunk-e hasonló kaliberű versenyeken, majd elválik. Őszintén szólva, utólag úgy érzem erősen alulmúltam magam, mert tudom, hogy sokkal többre is képesek vagyunk Barkával, de jelenleg úgy áll a dolog, hogy ez a kis bolond nyugdíjba vonul, ha nem véglegesen is, de hosszabb időre. Én meg ismét megpróbálok magamra találni, hogy aztán újult erővel mutathassuk meg a világnak, hogy ki is Barka és Dorka.
Nos, a pénteki nappal az idei táborok is lezárultak. Kicsit szomorkodtunk, én is és Bari is, mert az ő kis védencei hazamentek. Kárpótlásul mindenkitől kaptunk nagy ölelés, Barka még puszikát is. Ez az utolsó csoport nem kis megdöbbenésemre olyan fokú imádatát fejezte ki Barka felé, hogy egy ötlet fogalmazódott meg bennem. Kamerát ragadtam és megörökítettem minden olyan elkapott pillanatot, ahol épp kényeztetik Barkát, illetve sikerült pár megható mozzanatot is lencse végre kapni. Tehát hamarosan hozok egy videót "Barka és az ő kis védencei" címmel.
(Egyik legmeghatóbb pillanata a tábornak. Jani is Barka együtt feküdtek, Bari jelzésképp még a kis srác vállára is tette a mancsát, jelezve ő vigyáz rá.)
Mai nappal beléptünk a véghajrát megkezdő hétbe. Igen, egy hét múlva irány Hollandiába az IMCA-ra. Kész tervvel kezdtem a mai napot. Először kibattyogtunk a menhelyre Barkával, majd én szépen lemozgattam Rokkó babócát és részt vettünk az engedelmes képzésen, vegyítve néhány agility akadállyal. Aranyos volt a drága, mert bár két nappal ezelőtt már önállóan bement a kúszóba, ma csak ő tisztelt meg azzal, hogy úgy csinált, mint akinek ez nem megy, de sebaj, mert még van idő megtanulni. Mindent egybe vetve, Rokkó gyönyörűen dolgozott, már amikor a fenekén bírt maradni egy pillanatig. Egyébként munkakutyákat megszégyenítő lábnál követést produkál, ha kaja van a dologban. Szinte már lábujjhegyen pipiskedik, és gyönyörűen beigazodik. A fekve maradással és az állással még lesz melónk, de azzal, is szépen haladunk. a Végén jutalomként megkaphatta a kedvenc lasztiját egy kis rágcsálásra, majd, most már lemozgatva visszatettük a kenneljébe pihenni.
Ezek után jöhetett a nehezebbik része a dolognak. Edzés Kicsi Barkával. Persze előtte Zsanival ismét kicsit megmozgattuk Zoét a 4 hónapos kis foxit leányzót. Nagy reménységek ők ketten, bár most még csak a kúszóval és két akadállyal, természetesen földre tett lécekkel dolgoztunk. A kis hölgy nagyon kis eszes, így könnyen lehetett vele dolgozni.
Végül Barkával elkezdtük a kemény munkát. Sok-sok palló zóna fel-és le gyakorlás, ebből egy rész csak póz felvételének folytonos ismétlése volt. Kis nehezítésnek beraktam palló alá kúszót, aminek Bari többször is bedőlt, de végül sikeresen megértette mit szeretnék. Természetesen a szlalom gyakorlása sem maradhatott ki, hiszen az is egy kényes pontja a pályának, és az önálló szlalomozással mostanában voltak problémák, Bari többször is elbizonytalanodott, de már ismét gyönyörűen csinálta, kivéve azt az egy alkalmat, mikor feltűnés nélkül kihagyta az utolsó rudat, és csak este vettük észre a videón. Szép kis sumákolás mondhatom... Végezetül pedig a kedvencem. Három akadályon osztrák egyenes. Ez annyit jelent, hogy egymás mellét lerakunk három akadályt és a kutyának hullámos vonalban kell azt teljesítenie. Tehát mindig csak a belső oldalról ugorhatja az akadályokat. Ez okozott némi nemű problémát, de épp ezért edzés, mert itt lehet ki gyakorolni azokat a dolgokat, amelyek nehezebben mennek. A Végén gyönyörűen és szűk ívekben fordult, és még a zónák is gyönyörű beleállósak voltak. Videó összeállítást megpróbálok róla holnap, hozni, mert ezt látni kell!:)
(ez a kép csak illusztráció, de valóban Barka szerepel rajta.)
"Tanuld meg a bölcsességedet és az erős érzelmeidet munkává
átalakítani! A magban rejlő csodához is nem jelszavak hangoztatásával,
hanem munka árán juthatsz hozzá."
Hát elérkezett ez a nap is. Igen, 2005. augusztus. 11-én érkezett Barka a mi kis családunkba. Ennek már hat éve, de még ma is tisztán emlékszem arra a napra. A kis szőrgombóc a tenyeremben elfért, és az autóban hazafele egy pokrócban szundikált összegömbölyödve. Otthon a számára teljesen ismeretlen helyen, a hatalmas bútoroktól kicsit megijedt, de hamar rájött, hogy befér az ágy alá, azon a pici résen, amire mi nem gondoltunk, és a következő hetekben rendszeresen bújócskát játszott velünk. Örülök, hogy végül ő lett az én kis Barikám, minden napom egy ajándék, amit vele tölthetek.
Egy nem olyan örömteli hír. Barkának ismét fül gyulladása van. Szerencsére még időben elvittük dokihoz, és most szépen kezelődik. A vicc az egész történetben annyi, hogy Bari azóta új gúnynevet kapott. Hiszti Herceg nevet kapta amiért olyan hatalmas melodrámát csapott a rendelőben, és minden egyes fültisztításnál nyújtott oscar díjas szereplésért. Nála profibban még kutya nem játszotta el, hogy a semmi milyen kínokat tud okozni, és hogyan kell ilyenkor a hattyú halálát eljátszani. No persze, én csak jókat mosolygok rajta, de nincs apelláta, nálam a hiszti nem hat, így Bari ma már csak kis hisztivel elviselte a napi kétszeri füles procedúrát.
FIGYELEM!!!
Itt szeretném mindenki figyelmét felhívni arra, milyen fontos a kutyusunk bűzmirigyének időben történő kinyomása az állatorvos vagy kozmetikus által. Ha észre vesszük, hogy a kutyus elkezdi húzni a fenekét séta közben, illetve fokozott vakarózás és fül kaparás jelentkezik kedvencünknél minél hamarabb vigyük állatorvoshoz, mert nagyon nagy veszélyekkel jár, ha nem figyelünk oda.
Ismét véget ért egy hét, amivel egy újabb tábor zárult le, a gyerekek és persze az én szomorúságomra is. Barika bár nem mutatta, de talán ő is kicsit fellélegzett, hogy most jön egy kis pihi. Természetesen tegnap óta, mióta itthon vagyunk, szinte csak alszik, és sétánál is elég ráérősen bandukol. Ez érthető, mivel 25 gyerek napi szinten elég fárasztó tud lenni számomra, de neki még inkább mivel ő nem tudja azt mondani, hogy most már elég, bár sokszor azt látom nem is karja. Az a mennyiségű türelem, ami ebbe a kutyába szorult, az egyszerűen elképesztő. Én tegnap délután néha már a hajamat téptem fáradságtól, és a gyerekek pezsgésétől. De ő csak ment, és ha kellett, játszott velük, ha kellett sétált szépen pórázon, és még a kért trükköket is teljesítette. Pedig őszintén mondom, már alig látott ki a fejéből. Persze milyen kutya az, aki egy kis szalonnáért ne tenne meg bármit.
(Vivi és Barka búcsúzkodik)
Nagy örömömre a szülők visszajelzése alapján, Barka nagy kedvenc lett a gyerkőcök körében, és még azok a gyerekek is megszerették, akik alapvetően félnek a kutyáktól. Az egyik szülőtől utólag megtudtam, hogy a kisebbik fia elég nehezen oldódik. Barka ezt észrevehette, mert visszagondolván az első nap reggelére, amint megérkezett a fiatalember, Barka egyből elkezdett hozzá bújni, és kísérgette mindenhová, így a kis srác anélkül oldódott fel, hogy mi azt észre vettük volna. Persze, az is sokat dobott ezen, hogy a tesó is ott volt, és ő már rutinos táborozóként vett rész a programokon, ezzel is erősítette a kis tesó önbizalmát.
(Dani is nagyon megszerette Barkát. Kedvenc trükkje a "Bad" nevezetű volt)
("Bad")
Amikor elérkezett a táborzáró, és megkérdeztük a gyerekektől melyik előadás, vagy program tetszett a legjobban nekik, legnagyobb meglepetésemre a Barkás előadás elég sokuknak elnyerte tetszését. Nagyon örültem neki, hogy a gyerekek ennyire megszerették Barkát, és ezek szerint mégsem volt olyan unalmas az a sok locsogás, amit róla beszéltem és meséltem. Már csak azért is örülök ennek, mert Barkán keresztül olyan dolgokat tudtam a gyerekekkel megismertetni, megtanítani nekik, ami alapvetően nem érdekelné őket, vagy nem értenék. Így viszont vizuálisan tudták mihez kötni ezeket az ismereteket, és még némi gyakorlatot is láthattak az elméletből.
(Csoportkép a nagy mű elkészítése után. Természetesen Barka is segédkezett a megvalósításában)
(az előkészületek)
(Én és Barka is "mancs"nyomot hagytunk magunk után az utókor számára)
"A kutyától hűséget, kitartást tanulhat egy fiúgyermek, meg azt, hogy háromszor körbeforogjon, mielőtt lefekszik."
