Ez volt Barka története

2005. augusztus. 11-én csöppentél bele az életembe. Emlékszem arra a pillanatra, mikor anyu bejött a szobába:

" Dóri ébredj! Apa igent mondott a kutyára!"

Majd kiugrottam a bőrömből, hogy végre nekem is lehet egy kutyám. Egész nap izgatott voltam, és amikor először a kezemben fogtalak és elmentünk sétálni, tudtam, hogy te magad egy kis Csoda vagy. A menhelyen a Barka nevet kaptad, én azt akartam Joey legyél, de végül rád ragadt ez a név és milyen jó döntés is lett. Gyorsan cseperedtél, nem voltál különösebben rossz kutya, csak az a fene nagy egód ne lett volna, de végül csak összehoztuk azt a behívást, ugye? Azután csak úgy habzsoltuk az életet.

 Bele vetettük magunkat az agility rejtelmeibe, mindenki ámuldozott, hogy mennyire jó alapanyag vagy, milyen sokra viheted még, én meg dagadtam a büszkeségtől. Emlékszem az első edzésre, az első közös táborunkra. Jaj de fiatalok voltunk még. Persze nem ment minden zökkenő mentesen. Voltak mély pontjaink, nem találtuk az összhangot, hosszú évek kellettek, mire elkezdtünk összecsiszolódni, de végül lehoztad nekem azokat a bizonyos csillagokat az égről, amikor együtt részt vettünk a 2011-es IMCA Agility Világbajnokságon. 

 Aztán lássuk csak, ott volt még a Flyball. Az volt még a te nagy kedvenced. Ott aztán üvölthettél, és rohanhattál ész nélkül. 2009-ben Csehországban is learattuk a babérokat, és te bizony oda tetted magad, ismét. 

Frizbiztünk is, inkább a távolsági állt hozzád közel, de a kedvemért még a freestyleban is megmérettettél. 

Persze nem volt ám minden fenékig tejfel. Az a sok sérülés, meg betegség túl hamar véget vetett a sport karrierednek, de te sosem csüggedtél.

 Imádtál dolgozni, a gyerekekkel trükközni, ha kell nyugodtan feküdni, miközben a rettegő gyerek téged mer életében először megsimogatni. Mindig tudtad, mit tegyél, hogy segíts a kis lurkóknak. Több száz kis törpe kedvence lettél az évek alatt, a Rexes táborok örök kabalája. 

Két éve, mikor Izé megérkezett még nem láttam, most már tudom, hogy akkor átadtad a kis tökmagnak a stafétát. Számtalan munkaórád után végre a boldog nyugdíjasként húzhattad a lóbőrt nap mint nap. Ez a tél már más volt. Betegeskedtél, sokszor rám hoztad a frászt, de végül mindig túl voltunk rajta. Féltem, mi lesz, ha már nem ismersz meg, de tudtam, most már neked van szükséged a segítségre és nem nekem. Így hát veled voltunk. Így hete már, hogy makacskodni kezdtél az evéssel. Mi balgák azt hittük, megint finnyás úrfit játszol, mígnem már a legfinomabb falatok sem kellettek. Tudtam, ez már nem játék, rohantunk a doki bácsihoz. És beigazolódott. Veled voltam, miközben felkészítettek az életmentő műtétre. Tudtam, hogy jó kezekben leszel, hiszen doki bácsi már sokszor kihúzott a csávából. A műtét sikerült, de nagyon sok vért vesztettél. A doki bizakodott, mi fellélegeztünk. Tudtuk, hogy még a bizonyos ajtó előtt állunk, de az még csukva van. Hazavittünk. Melletted voltunk, és te csak erre vártál. Hogy mind veled legyünk. Valahol mélyen tudtam, hogy eljött az idő, de nem akartam elhinni, hogy tényleg elmész. A te utad véget ért. Te voltál az első kutyám. A KUTYA. Köszönöm drága kicsi Barikám ezt a tíz évet neked! Sosem felejtünk el téged meg azt a nagy hangodat drága kicsi Barika.

Barka

2005.06.10.-2015.07.03.

Csak még egy kis időt kérek

Jól voltunk. Tényleg. Hittem benne, hittem, hogy tényleg csoda történhet. Hiszen az elmúlt két hónapban, mintha kivirágzott volna az öreg. De két hete megharapott. Majd pár napja rám vicsorgott. Biztos voltam dolgomban. El van kapatva, kicsit helyre kell rázni és minden jó lesz. A dokim és a viselkedés terápián a kiképző azonban inkább azt mondta, hogy ez az állapotából adódó viselkedés. Nem akartam elfogadni, tény, hogy, mint sosem volt előzménye a "rövid zárlatoknak", de én tényleg reménykedtem, hogy ez nem azért van, mert visszaesett. Aztán ma jött a telefon. Én a kicsikkel épp jöttem haza a Rehab Critical Mass felvonulásról, mikor a kaptam az üzenetet, hogy Barka a kolléganőmre, egyben jó barátomra telibe rávicsorgott, miután ismét neki akart menni egy kutyának. Természetesen itt sem volt előzmény, semmilyen arra utaló jel, hogy ez fog történni. 

Figyelem őt, árgus szemekkel. Próbálom meglátni az egykor életvidám, fáradhatatlan bajnokot. De helyette egy fáradt öreg urat látok. Néha itt van és akkor feldereng régi fénye, de nagyrészt alszik, vagy épp áll egy helyben és sír. Sokszor bosszús vagyok, mert nem tudom mi a baja, mit tehetnék, hogy jobb legyen neki. Nem tudom mi játszódik le benne, fáj-e neki valami. Régen be lehetett pörgetni egy kis lökdöséssel, most felborult. A szívem összeszorul, amikor ránézek a kis rozoga lábaira. Tegnap kirándultunk. Jött velünk, tartotta a lépést, de már nem szaladt és élvezte a szabadságot. A fiatalok néha fellökték, ő meg csak esetlenül arrébb ment. 

Hogy mikor jön el az idő? Hamarosan. Önző vagyok, nem engedem el. Még nem. Most még jól van, nemde? Eszik még, fel tud kelni és örül nekem. 

Tíz év. Majdnem ennyi ideje van velünk. Ő a kutya. Az első és egyetlen. A legszebb, legokosabb kiskutya. 

Drága kicsi Barikám, maradj még egy kicsit velünk...

"Aki szereti a kutyákat, valóban szereti őket, nem egyszerű állatokat vagy házi kedvenceket, hanem társakat lát bennük, sőt többet. Tiszteli a velük született méltóságot, felismeri, hogy képesek az örömre és a bánatra, és hogy sejtik az idő zsarnoki természetét, még ha nincsenek is teljesen tisztában annak kegyetlenségével, és ellentétben azzal, amit a szemellenzős szakértők állítanak, van valami fogalmuk önnön halandóságukról."

/Dean Ray Koontz/

És hogy van az öreg?

A diagnózisunk óta eltelt három hónap. Mi két hónapot kaptunk. Most nagyon boldog vagyok. A történethez hozzá tartozik, hogy időközben leálltunk a gyógyszerekkel, elkezdtük spirituális vonalból megközelíteni a problémát és a dolog sikeresnek bizonyult. Az agresszív tünetek, a bemorgások minimális csökkentek, ismét felismer maga körül jórészt mindenkit az állatka, néha-néha vannak csak elrévedések, de legyen ez a legkevesebb. De sokan kérdeztétek, hogy van most Barka. Nos, ezt elég nehéz megfogalmazni. A december és a január eleje jó volt. Most inkább fura. Elkezdtek élettani romlások jelentkezni. Vizelet tartási problémák, étvágytalanság, korai fáradékonyság. Az egyes napjait leginkább három szóval tudnám jellemezni: eszik, alszik pisil-kakil. Néha, jobb napjain rávehető egy kis labdázásra, de annak is a vége gyakran hisztibe és zsémbes ugatásba torkollik. Azonban alapvetően egy egy kerti móka nem tart tovább öt-tíz percnél. Egy-egy kutyával még elvan, de ez is attól függ, milyen napja van. Bilbo a kis szaros rájött, hogy az öreg már kicsit roggyant, egyből érezte a lehetőséget és egyik este nem arra kelek, hogy kimorogta Barit a fekvőből. Tudom, ez normális de azért, mégis csak A BARKÁRÓL van szó. Úgyhogy a trottyos ezután szabad feljárást kapott az ágyra. Mégsem a hideg padlón kellene feküdnie. Bilboval meg elbeszélgettünk arról, kinek van joga morogni, azóta szerencsére már helyre állt a béke, de elszomorító volt látni, hogy Bari még csak nem is szólt vissza. Ő aki anno mindenkit kiosztott, aki sosem hagyta, hogy egy kiskamasz beszóljon neki, vagy elvegye a játékát. 

Néha segíteni kell a kajálásban, mert nincs kedve enni. Olyan nincs, hogy nincs kedve. Egyen, mert akkor még minden rendben. A rivális tréningre azért még kapcsol, néha egy kis klikkerezés és felderengnek a szebb napok. Észrevettem, hogy bizonyos helyeken elkezdett kopni a szőre, felszedett pár plusz kilót, és mintha lenne valami dudor az egyik lábán. Szeme alatt egyre nagyobb sokaságban jelennek meg a fehér szőrszálak, szemébe ködös homályosság költözött. Tekintete azonban olyan magasztos bölcsességet áraszt, amit halandó ember nem érthet. Ő tudja, ők mindig tudják. Hogy mikor jön el az idő, nem tudom. De hiába dolgozom, hiába járok sokat el a kicsikkel, mindig van egy kis Barka time. Ilyenkor csak mellé fekszem, a fülét cirógatom és figyelem, ahogy szuszogva alszik. És ennyi elég, mert itt van, velem. Szóval nincs jól, de még itt van, és ez a lényeg. 

Mikor a nap lassan nyugodni tér

Beálltunk az új életre. Gyógyszer naponta kétszer, folyamatos felügyelet és minél kevesebb stressz. Még tápváltás is történt, csak, hogy Barikának minden jó legyen. Végül legutóbbi bejegyzésemet követően Barka utánam költözött, mert Izé teljesen kétségbeesett az öreg bácsi hiányától. Ez épp elegendő indok volt arra, hogy azt mondjam, jönnie kell. Az én lelkem is nyugodtabb lett. Az első napok nehézségei után, úgy tűnt minden rendben. Bari kezdte felvenni a ritmust. Aztán egyik nap itthon maradt. Kedves kollégáim ki akarták engedni az udvarra, de a kutya meredten maga elé bámulva nem reagált, így békén hagyták. Este értesítettek az esetről, ekkor kezdtem kicsit aggódni. 

Az elkövetkezendő napokban a tünetek ismét kezdtek megjelenni. Először nyáladzás, majd ismét kezdődtek az elrévedések. Aggódtam, hívtam a doki. Menjünk be konzultációra. A kutya közben kedvetlen lett, még enni sem akart. Újabb tápváltás, kis rivális tréning (mert mindig is imádta a klikkerezést), sikerült valamennyire felrázni. A tünetek azonban súlyosodtak. Ismét morgolódás, öntudatlan ugatás. És elérkeztünk a ma reggelhez. A tegnapi nap kifejezetten pozitív volt. Játszott, vidám volt, egészen önmaga volt. Ma arra mentem ki az udvarra reggel, hogy folyamatosan ugat, a kollégákat nem ismeri fel, csak néz ki a fejéből és magyaráz. Kissé türelmetlen voltam, rászóltam és mondtam ott feküdjön le ahol van, mindjárt jövök. Kettő percre volt szükségem, hogy zoknit húzzak és kabátot. Mikor visszamentem, a kutya ködös tekintettel nézett rám és remegett. Megsimogattam, közben tudtam ez már régen rossz, és feloldottam. Nem történt más csak egy szokásos helyben maradásos gyakorlat. Néztem, ahogy a fiatalok egymást előzgetve egy labdáért versenyeznek. És ott állt ő, panaszosan hol mormogva, hol ugatva, hogy őt nem hagyják érvényesülni. Aztán kapott egy saját labdát, de félúton elvesztette a fonalat és megállt. Többszöri rásegítés és végül eljutott a labdáig, de egy újabb epizód és megint elhagyta a labdát. A szívem összeszorult, ahogy láttam a nemrég még vidám kis öregurat, most ilyen bizonytalan állapotban. Mintha megérezte volna pillanatnyi kétségbeesésemet felugrott és fiatalos lendülettel a többiekkel felvéve a fonalat rohanni kezdett a labda után. Ez volt ő, az a Barka aki lefutott bárkit, és hangos üvöltéssel jelezte, hogy ő itt a helyi menő csávó. Nem volt több két percnél, de ez a jelenet kárpótolt. Ez azonban nem jelentette azt, hogy minden rendbe jött. Irány a doki.

A közel másfél órás kínkeserves utat követően megérkeztünk. Barka tőle meglepő módon nagyon örült a doki bácsinak (nem ismerte fel). Elmondtam mi a szitu. Doki vázolta az esetleges további lehetőségeket: MRI - lehet egy daganat - kemózhatjuk - sugarazhatjuk - "vehetünk pénzért időt".
Ő nem javasolja Barka legutóbbi esete (nem nagyon bírta az altatást, nagyon nehezen sikerült felébreszteni) és jelenlegi állapota miatt, de meg lehet próbálni. Egy azonban biztos, a gyógyszer nem hatásos, a kutya állapota pedig folyamatosan romlik. Az agya szép lassan épül le.
A doki úgy vázolta, Barkát, mint egy öreg Aizheimeres bácsikát. Közben úgy éreztem összeomlok. Nem lehet, hogy itt a vége. Hiszen még nincs 10 éves. Hiszen még annyi minden van, amit meg kell tapasztalnunk. A kicsik még olyan kajlák, még annyi mindent kell a nagy öregtől tanulniuk. 
Most még van egy kis időnk. Talán 1-2 hónap felkészülni az elkerülhetetlenre. 

Ő az első kutyám. Emlékszem az első pillanatra, amióta csak megláttam. Amikor hozzánk került. Amikor elmentünk az első agility edzésre. Az első versenyre, és a többire. Az első közös táborunk, gyerek csoportunk. Túrázások. A Sok kutyapajti. És mennyi mindent megtanultunk együtt. Ott volt velem minden műtétnél, ő miatta nem adtam fel sosem, mert megérte küzdeni, ha ő boldog.

 "Aki szereti a kutyákat, valóban szereti őket, nem egyszerű állatokat vagy házi kedvenceket, hanem társakat lát bennük, sőt többet. Tiszteli a velük született méltóságot, felismeri, hogy képesek az örömre és a bánatra, és hogy sejtik az idő zsarnoki természetét, még ha nincsenek is teljesen tisztában annak kegyetlenségével, és ellentétben azzal, amit a szemellenzős szakértők állítanak, van valami fogalmuk önnön halandóságukról."

/Dean Ray Koontz/

Döntést hozni, ez az, ami igazán nehéz!

Barka az első kutyám. Ő testesíti meg számomra a KUTYA fogalmát. Ha róla volt szó, sosem sajnáltam rá, sem pénzt, sem időt sem energiát. De pár hete szembesülnünk kellett egy új dologgal. Én új munkát kaptam. Szuper munkát, nem mellesleg kutyabarát munkahelyet és még ottlakás is lehetséges. Aztán jött a hidegzuhany. Barkánál előrehaladott agyi demenciát diagnosztizáltak. Kapott gyógyszert, kedvenc dokiknk, aki az elmúlt 9 év alatt eddig kétszer mentette meg az életét az öregnek, most először nem tudott  sok pozitívat mondani. Reménykedjünk, hogy a gyógyszer majd segít. Két hét telt el azóta. Barka állapota nem javult ugyan, de a folyamat lassult.

De mik is a tünetek? Kezdjük ott, hogy egy éjjel váratlanul nekem támadt. Először, viselkdeési problémára gondoltam, de valahogy az általános viselkedése és ez a kirohanás nem passzolt össze. Egy héttel később megsűrüsödtek az egyik pillanatról a másikra való agresszív megnyilvánulása. Emellett naponta többször lefagyott, vagy nem ismert fel valakit. Először meg sem fordult a fejemben, hogy időskori elbutulása van, hiszen csak 9 éves. A doki azonban elmondta, hogy az ilyesmi nem kortól függ. Kaptunk gyógyszert, aminek a hatására az agresszív megnyílvánulások megszűntek, azonban a lefagyások megmaradtak, illetve néha bizonyos ismerős dolgoktól megijed (pl. szolgálati autó, amiben rengeteget utazott az elmúlt években). Adoki javasolt még egy MRI vizsgálatot, amire novemberben kerítünk sort, addig is javasolta, próbáljunk meg nyugodt, ismerős környezetet biztosítani számára, így azt sem javasolta, hogy magammal vigyem az új helyre.

Ez a javaslat kissé meglepett, és így patthelyzet alakult ki. Tudtam, az elkövetkezendő idők komoly anyagai terhet fognak jelenteni a vizsgálatok és a gyógyszerek és kiegészítők miatt. Melyet ez a munka teljes mértékben fedezni tud. Ugyanakkor képtelen lettem volna Barkától megválni. Napokig halogattam a dolgot, aztán Barka egyikeste mellettem feküdt. Egyik pillanatban még nézelődött, majd egyszer csak üveges tekintettel fordult le a feje. Először tapsoltam és szóltam hozzá, de az eddigiekhez képest, most nem reagált. A két kezem közé fogtam a fejét, és óvatosan rázni kezdtem, miközben a nevén szólongattam. Majdnem fél perc kellett neki, mire ismét visszatért belé a szín. Ez volt az a pont, mikor rájöttem, döntenem kell. Engedek a szívemnek, önző leszek és magammal viszem egy olyan életbe, ami lényegesen több stresszel jár számára, ezzel jó pár hónappal megrövidítve a velem töltött időt, vagy az ő érdekeit nézem és egy olyan helyet biztosítok számára, ahol békében és szeretetben élheti a hátralévő idejét anyukámék mellett, hiszen velük is nőtt fel, nem csak velem. Természetesen, minden pillanatot ki fogunk használni a közös együttléthez, de most ő már nem jön velem az új életbe.

Hogy emiatt rossz embernek érzem-e magam? Igen, mert szívem szerint sosem engedném el, de akkor meg azért érezném magam piszkosul, mert önző voltam. Van, aki megkövez emiatt, hát tessék kedves ismerős, ki minden háttér információ nélkül megrágalmaztál, ez itt a válaszom. Nem vagyok rád mérges, sőt örülök neki, hogy neked nem kellett sosem ilyen helyzetbe kerülnöd. Hisz neked is van egy öreg kutya az oldaladon. Vigyázz rá, mert önzőnek lenni könnyű, de a legjobb döntést meghozni öreg társunk érdekében, na azaz ami igazán nehéz.

Nana megérkezett...avagy lányBarkák igenis léteznek!

Bővültünk...ismét. Ezt most kivételesen átgondoltam. Adott Barka. Egy öregedő csoda lény. Imádom ahogy dolgozik a pályán, ahogy mindenkit levesz a lábáról, mikor látogatni megyünk, vagy bemutatózni. De öregszik. Azért mégiscsak a 9-et tölti nemsoká. Ugyan, mondanánk sokan, hiszen még előtte az élet. De sajnos, mint sok korábbi bejegyzésben leírtam, nem éppen a legjobb genetikai háttérrel rendelkezik. Ez a tényező és az utóbbi időben jelentkezett több egészségügyi probléma kezdett aggodalomra adni okot. Noha az aktív sporttal felhagytunk. Egy-egy agility edzés, vagy verseny még becsusszan, de csak speciális, nagy odafigyeléssel történő felkészülés mellett, és még így is beüthet a krakk. Viszont a bemutatókat, a látogatásokat imádjuk. Minden héten járunk sérült gyerekek és felnőttek hétköznapjai felvidítani, készülünk a terápiás vizsgára ezerrel, és nem győzünk a sok felkérésnek eleget tenni. Ugyanakkor sajnos szem előtt kell tartanom, hogy ahogy nő a "népszerűség", úgy nő az egészségügyi kockázat is. Terápiában vizsga után is, maximum 1-2 év aktív munka lehet Barkáé, ha az állapota nem kezd el rohamosan romlani. Lekopogom, most egy ideje stabilak vagyunk, hála az aloe termékeknek, amiket minden kutyásnak csak ajánlani tudok. 

Úgyhogy már korábban jött is az ötlet az utódra. Hamar gyakorlati síkra is terelődött a dolog. A fajta megvolt, az ideálig párosítás is, már csak várni kellett. Egy év. Annyi még belefér, ugye. No, de senki nem gondolta volna, hogy időközben a MEOE befuccsol, a törzskönyvezés megáll a mi kis hazánkban. Aggódva utána is kérdeztem, a kiskutyám érkezésének, és bár lesz alom, de még egy év csúszás. Gondoltam, ha már ennyit vártam, akkor most már csak azért is kivárom a végét. A felkérések viszont egyre csak gyűltek, Izé még ugye nem bír sok terhelést, erősen kölyök, sokat kell még tanulnia, érnie a feladathoz. Barka egy darabig rendületlenül vette az akadályokat, aztán egyszer csak lesérült egy foglalkozás alkalmával. Két nehéz hét, a gerincmumus megint keresztül húzta számításainkat. Doki javasolta, vegyünk kicsit vissza. Így is lett, kevesebb bemutatót-foglalkozást vállaltunk, de sajnos apróbb balesetek így is történtek. Kezdtem aggódni, hogy mi lesz, ha egyszer csak azt kell, mondjam ennyi volt. És nem lesz másik kutya akihez nyúlhatok, ha az öreg végleg nyugdíjba megy. Nehéz olyan kutyát találni, aki már nem kölyök, de még fiatal, van egy alap szocializációja, de nincsenek erős-rossz beidegződései. Gyorsan alkalmazkodik, könnyen tanul, egyszóval egy másik Barka, csak fiatalabb kiadásban. Egyszer csak csörög a telefon, régi ismerős kérte, nézzek meg egy nála lévő kutyust, aki hasonlít Barkára, hátha jó lesz sportra. Természetesen a kis csaj első pillanatban elvarázsolt, és valóban jó alapanyagnak bizonyult sportra. Először meg sem fordult a fejemben, hogy magamhoz vegyem, tartottam magam a jövendőbeli kiskutyám érkezéséhez. Aztán jött a nem várt műtét Barkánál. És akkor fordult a kocka. Ahogy egyre több mindent tudtam meg a kis csajról, egyre inkább furdalt a kíváncsiság, hogy mi lenne, ha ő lenne a tökéletes utódja Barinak. 

Végül kb. egy nap és pár megerősítés után próba hetet kértem az ebbel. Minden fontos tényező tudatában hétfőn beköltözött, akkor még Betti. Másnap már póráz nélkül vissza jött (gyors kötődés pipa), 12 óra alatt elértük a nyakörvben laza pórázas sétát (ez is pipa), tökéletesen utazik tömegközlekedési eszközön, egy nap alatt megtanult helyben maradni, még nehezített körülmények között is. Más kutyákkal noha elég passzív, kezd oldódni. És mindezek mellett, rengeteg mozzanata magában hordozza az én drága Barikámat. Így elkezdtük lányBarkának becézni. Ahogy teltek a napok, tökéletesen beilleszkedett, felvette az életritmusunkat, mindenkit elvarázsolt, mind a családban, mind a munkahelyemen. Volt-e még kérdés? Dehogy. A végül Nana nevet kapott jószág bizony most már marad. Még hivatalból vár rá egy dysplazia szűrés, de szinte biztos vagyok benne, hogy semmi gond nem lesz vele, úgyhogy az utód megérkezett, Barika válláról pedig levehetem a terhet, és noha Nanára még sok munka vár, remélhetőleg jövőre már ő is Barka nyomdokaiba léphet.

"Amikor a legnagyobb bajban vagyunk, rengeteget meríthetünk egy kutya néma, odaadó társaságából, melyet más forrásból nem kaphatnánk meg."

/Doris Day/

Egy lépés előre, kettő hátra

Be kell valljam. Csalódott vagyok. Mélységesen nagyot csalódtam a biológiában. Én hittem, reménykedtem úgy igazán, hogy jobb lesz, hogy tartósan összeszedi magát...

Barkával 2014. március. 01-én ismét részt vettünk a Köztársaság Kupán. Három év kihagyás után. Nagyon ügyes volt, az elmúlt hónapokban szépen összeszedte magát. Mozgásszervi problémát csak nyomokban tartalmazott, de kijelenthetem, hogy az elmúlt több, mint két hónapban majd kicsattant. Jött is az ötlet, miért ne térhetnénk vissza a versenyzésbe egy-egy veterán kategóriás futam erejéig. El is kezdtünk gyakorolgatni, szigorúan midi meg mini akadályon, mindig gondos bemelegítéssel, masszírozással és ezer-meg ezer véle csont-porc és ízület támogató cuccal. Ezek együttese, tökéletesen működött. A verseny napján egy önmagát meghazudtoló fiatalos kutya futott velem. Én kicsit berozsdásodtam, azt meg kell hagyni, és alapvető hibákat vétettem, aminek meg is lett a következménye, de Bari szuper ügyes volt. 

Az elkövetkezendő napok is alapvetően zökkenő mentesen teltek. Szerdán aztán furcsaságok kezdődtek. Először hányás, majd ugrálásra visítozás. Aztán a délután edzés előtt, gondoltam dummy tréningezünk. Elsőre elé dobtam, és ahogy ugrott érte felvisított és egyből emelni kezdte a jobb elsőt. Mondom, remek, így kell ezt csinálni. Agility edzés lefújva, kutya lába megnéz, kutya morog, sír, befeszül. Akkor uzsgyi haza, egy fokkal jobb, szépen jön. Otthon aztán rosszabb lett. Elfektettem, és elkezdtem mozgatni neki, persze ficergett, sípolt, morgott, már mindent csinált, csak hagyjam békében. A lábikó szépen bedagadt, bicegése első osztályú volt. Jött a Meloxidyl meg az aloe freedom gél (mert ez itt a reklám helye), és láss csodát, másnap reggelre már épp csak bejelzett. Persze este nehezen aludtunk el, de sokat nyomott a latban, hogy felengedtem magam mellé. Mert fő a következetesség...

Másnap doki, aprónép is jön, mert ő ugye 3 hónapja három lábazik, és a tejfogainak a fele nem esett ki.  Barit megnézte kedvenc doki bácsi, Barika elővette póker arcát, ismét nem mutatta, hogy fáj, doki már csak nevet rajtunk. Izét megnézi, ott nagyobb lehet a baj, Izének nem tetszik a mozgatás. Végeredmény. Jövő csütörtökön Barkán műtik, minden oda nem illő kinövését (szemölcs, zsírcsomó, ciszta) leszedik. Izét röntgenezik, kiderül, rendeben van-e a a csípője és a combcsont feje. Ha nem akkor műtét=combcsont fejezés...Összességében. Meg vagyok áldva. Nem is én lennék, ha nem ilyen deffektes ebeim lennének. Azt a szaporítót meg agyoncsapnám, akitől a törpe származik. Minden létező csivi betegség kijött rajta, szóval hálás  köszönet annak a hanyag nem is ember lénynek...

Nevelőszülőség, avagy de nehéz "nem"-et mondani.

Amióta elköltöztem otthonról, az életünk fenekestül felfordul. Mondhatni egy kisebb óvodát nyithatnánk a kis négylábú jószágok miatt. Folyamatos 'telt ház" van, mert ugye az ember már a második után nem számolja. Mindig is arra vágytam, amióta közöm van menhelyes kutyákhoz, hogy ideiglenes befogadó lehessek. Persze anyukám többször hozott haza átmenetileg kutyát, de azaz övé volt, nem az enyém. Most pedig minden ilyen irányú vágyam ki lett elégítve. Volt már nálunk macska, baba kutya, őszapó, szőrös és kopasz is. Most pedig kiterjesztjük a látókörünket a hüllőkre is. Kell néha a változatosság. No, de a kedves neveltjeimről nem terelem a szót. Alábbiakban bemutatom kiknek voltam és pótmamája.

 Első volt Izé, aki végül itt maradt mert olyan cuki, hogy belehalok. (Sose válassz így kutyát, nem túl okos döntés!!!)

Aztán jött Bigyó. Imádtam, aznap mondtam is, ez a kutya innen nem megy sehová...két hét múlva gazdisodott. Tanulság, nekem nem való terrier. 

Harmadik volt Chiky, a hisztérikus álvak kis csöppség. No, egy hét és a szomszédok paraszt lázadni kezdett, mert a kis hölgy állandóan sipítozott ha magára hagytam. Szerencsére, azóta eljött érte az álomgazdi. 

Negyedik volt Morgó, az öreg bácsi, akit én engedtem át a szivárvány hídon. Ő akkor is maradt volna, ha még két évig boldogít. Ő volt az én öreg papuskám. 

Közben karácsonyra megérkezett Gizmo a palotapincsi szörny. Ő volt a másik akinél rezgett a léc. Két hónapig volt a falka tagja, de végül a lakótársam, aki nagyon ragaszkodott hozzá, belátta, hogy ő nem tudna most egy kutyust bevállalni, így közel egy hét alatt meg is találtuk számára az álom családot, akiktől folyamatosan kapom a vissza jelzéseket. 

Aztán vendégeskedett még kerek egy napig egy elkószált Kínai Kopasz Kutya, Kikó is.

Végül pedig a mostani "babócám" Csöppke. Két hete, mikor még alig múlt egy hónapos, érkezett hozzám, mert a mamájának elfogyott a teje. Azóta szépen összeszedte magát, egy igazi haspók, és mindent rág, mivel nőnek a kis tűhegyes agyarai. 

Bari pedig csak tűr, és bölcs tanítóként terelgeti az apró népet. Morgónak pedig hű bajtársa volt az utolsó pillanatig. Nem mondom, hogy könnyű, vannak nehéz pillanatok, amikor az ember elgyengül, de végül mindig happyend a vége, és egyszer majd eljön majd a kiválasztott, aki szintén olyan cuki lesz, hogy maradni fog. Addig azonban rendületlenül cipelem haza a pátyolgatni való népet, hogy kelhessek hajnalok hajnalán és feküdjek az éjszaka közepén. Mert szeretem a kutyakakit kerülgetni, és a vaksötétben belelépni a pisibe. És ha van még, aki ilyesmire adná a fejét, bátran vágjon bele, az érzés, amit kivált az emberből, mert segített egy kis elárvult léleknek, felbecsülhetetlen.

"A másikért való felelősség nem születhet meg annak tudata nélkül, hogy amit velem - netán ellenem - tesz, az nem csak velem fog megtörténni, hanem vele is."

/Ancsel Éva/

Papa hazatér

"Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy jámbor eb. Sokat megélt, egy életet leszolgált, majd egyszer csak kidobták. Rácsok mögé került, más hasonló sorsú ebekkel. Egy ideig jól érezte magát. Kapott enni, mindennap elvitték sétálni kedves kétlábúak, olykor-olykor még csoportos foglalkozásra is elvitték és megszeretgették. Az idő azonban múlt, ereje egyre csak fogyott. Az évek elteltével egyre inkább elveszett a remény számára, hogy öreg napjait egy csupaszlábú mellett töltheti. Beköszöntött a tél, az ő utolsó tele. Már a lábai is rozogák, tudja lassan ideje elmenni. Már nem reménykedik, csak vár. Fekszik a hideg csempén, búskomoran sétálgat a patak parton, kedves kétlábúak kedvéért néha falatozik. Látja, ahogy fiatal társai új otthonra lelnek, mellette pedig elsétálnak, miközben szánakoznak rajta. Egy nap azonban kedves gondozója a nevét mondja.

- Morgó, gyere, mész haza!- az öreg bár nem érti, mit mond a kétlábú, érzi, hogy ez a séta más lesz. Utolsó reményével még felkel és elindul az útra egy ismeretlen fiatal lánnyal. Sétálnak egy nagyot, ám hamar az ismerős lemez indul, a kennelek felé veszik az irányt, de Morgó nagy meglepetésére abba a nagy házba mennek, ahonnan eb-társai sose tértek vissza. Egy szobába viszi a kedves kétlábú és bemutatja egy nála jóval fiatalabb, de már tapasztalt szőrős rokonnak. Nincs sok ideje foglalkozni a másikkal, valami történik, mindent meg kell szaglászni. Pár percre eltűnik jótevője, és visszatér valami kis fekete, ugráló kutyaszerű lénnyel. Megszagolja, nem tudja mire vélni, de egye-fene, ő most túl fáradt a kergetőzéshez. Sürgés-forgás, kedves gondozói sorra jönnek és megsimogatják, puszilgatják. A zörgő láncot leszedik róla, és egy szép új kék nyakörvet kap. Egyszer csak kinyílik az ajtó, és a lány visszatér.

- No, gyere Papa, indulás haza! – rácsatol egy pórázt és kivezeti az előtérbe. Ott kap még pár simit az ismerős kétlábúaktól, valami fura masinát villogtatnak a szemébe és az ajtó kitárul. Egy robogó kerekes valamibe rakják, majd elindulnak. Morgó érzi, valahova viszik. Egyszer csak megállnak. Ahogy kikecmereg az autóból, a másik két eb is feltűnik. Egy nagy épületbe mennek, majd egy kis dobozba hajtogatják be magukat. Végül megérkeznek egy jó meleg otthonba. Itt már egy másik kétlábú is üdvözli. Morgó nem érti, mi történik. Mindent megszagol, csóválni kezdi a farkát, úgy érzi megint fiatal, örömében fel alá kezd rohangálni, már amennyire egy matuzsálemi eb erre képes. Hamar elfárad, leheveredik. Lehet, hogy csak álmodik, de az álom így is gyönyörű. Érzi, tudja, az új gazdája vigyáz rá és szereti. Megadta neki azt, amire vágyott. Egy szép meleg otthont, öreg napjaira."

"Egy emberben néha elhal a remény, de egy állatban soha. Amíg él, él benne a remény, és él a hűség is."
/Eric Knight/

Bari, a kis bice-bóca

Bari nem bírta ki, muszáj volt megint alkotnia. Persze nem tehetett róla. A ma délelőtti foglalkozás alkalmával egy kisgyerkőc párszor megtiporta, és volt nyöszörgés miatta. Már ez is furcsa volt, de amikor haza értünk már a lefekvés és a felkelés is egy kisebb hisztivel sikerült csak, így munka után go doki. Hát nem túl bírtató a dolog. Egy lehetséges porckorong probléma merült fel a nyaki gerincnél, illetve egy kis góc van a bel első lábszárában, nem jó helyen, és nem biztos, hogy jóindulatú elváltozás, viszont most még túl picic ahhoz, hogy biztonsággal szövettant vegyenek belőle. Innentől mindennap fájdalomcsillapítót kell kania, és fokozottan figyelni a terhelés, csak addig, ameddig nincs sántikálás, vagy Bari nem jelzi, hogy elfáradt. 

Ennek tudatában kicsit elgondolkotam. Előre láthatólag 3-4 boldog év áll még előttünk. Egyszerre talán kevésnek tűnik, de annyi mindent elértünk eddig is, és talán kicsit szívfájdalom, hogy éppen belejöttünk a terápiás dolgokba, készültünk a vizsgára, és az ő érdekében nagy valószíűséggel vissza kell lépnünk, most már véglegesen. Addig is jönnek a séták és kirándulások, meg sok-sok pihi az ő kedvenc kis kanapéján. Ha meg éppen jó napja van, akkor jöhet velem a dolgozóba. Most pedig kérünk sok-sok pozitív energiát, hogy kicsit össze szedje magát az uraság.

"Öleljük hát az öregséget szívünkre és szeressük: tele van gyönyörűséggel, ha élni tudunk vele."
"Lucius Annaeus Seneca"

Falkakizárás, ami egy csivinek is kijár

Már hetet óta érik bennem, de a ma estével csúcsosodott ki a dolog. Izével elszált az öntudat. Eddig, mint a sok más is a szőnyeg alá söpörtem a problémát, hiszen ezek amolyan pajkos kölyökkori csíntevések, de az utóbbi időben, kezdtek elég bosszantóak lenni. Mivel el vagyok már szokva az ilyesmitől, hiszen Barikám olyan mintakutya, hogy csuda, ezért kicsit türelmetlenebb is lettem a kicsivel. A szobatisztaság szépen kezdett elindulni, majd az ivartalanítás után katasztrófális visszaeséseket mutatott. Jött egy kis szigor, és láss csodát, már csak este kellett egy pelust használni a kiscsajnak, kaka semmi, napok óta, melóhelyen pedig még pisi sem. Ma reggel azonban reggel első dolog volt, az irodában pottyantania, és délután a lakótársam szobájába is alkotott a kiscsaj. Előzmény, háát az overál rá adása volt. Ez pedig bosszút követel, természetesen olyan öntudatos, büszke csivusz módon. 

Végig gondolva az elmúlt éveket, mennyit készültem a második kutyámra, amelyet már tudatosan, szabályokkal, struktúrával fogok nevelni. Aztán jön Izé és ez mind felborul. Persze, nem ő volt a tervezett második gyerek, de ezért csak magamat vonhatom felelősségre, nem volt éppen egy átgondolt döntés, de nem bántam meg. Eleinte ment az este és távollétben boxozás, aztán valahogy mégis beköltöztött a kiscsaj az ágyba. A kaja kint maradt, mert szegény olyan pici, nehogy rossul legyen mert egy kajálást kihagyott. A sétákról meg ne is beszéljünk. Pórázon egy  vicc a kiscsaj. Vagy vontatni akar, vagy satufék, mert ő neki most olyanja van. Anya lusta, fáradt és különben is, felkapja, így gyorsabb. Ennek eredménye, bárhol megáll a kiscsaj és megvárja, míg majd ő hozzá odamennek, így a behívásnál is, 1 méterre tőlem megáll, onnan helo. És valahogy így jött el a ma este. 

Tanulság, bizony hülyére vett egy 17 centis ördögfióka. Most elzavarva, nem jöhet ide, csak az előszoba van, teljes depresszió, a macska és Barka mellettem. Elhagyta a falkája. Én nem hatottam meg, viszont a négylábúak hozzám pártolása már kissé érzékenyen érintette. Valszeg lesz hiszti a boxozás miatt is, de talán még időben megállunk és újra kezdjük ahhoz, hogy később ne kelljen a felvett rossz szokásaival kétszer annyit dolgozni. Ja és ezután irány a tükör ovi, mert egyszer azt is ki kell próbálni.

Egy Kis Izé érkezése

Augusztus 30. Az idei táborok utolsó turnusának, utolsó napja, költözésem előestéjénak napja. Szokásos daily routine, korán kelés, Barika kirángatása az ágyból, indulás, gyerekek érkezése, programok kezdése. És akkor itt kezdődik a történet. 11.00 körül kijöttem a gyerekektől, mert jött egy telefonom. Kinéztem a recepcióra, mikor is egy hölgy állt a pultnál, egy maréknyi kis, kutyának egyáltalán nem nevezhető valamivel. Le akart mondani róla. A története fura volt, tele ellentmondásokkal. A történet röviden. 

( az első lépések otthon)

"A kutyát 3 héttel azelőtt vette, most kilenc hetes a kölyök - őőő mennyiii??? - igazából neki nagyon sokat kell dolgoznia, és a kutya állandóan bepisil, meg férges, és sétálni sem vitte le még sose. A kutyát 60.000 pénzért vettem a "tenyésztőtől". Ja a nevét és elérhetőségét nem tudja. Oltási könyv, háát azt valahova elkvarta." Valahogy ezt sikerült összeraknunk. A hölgy szövege nem kötött le túlságosan, én a kis remegő valamit figyeltem. Miután a kollégám végül átvette a kutyát, én megkértem, hadd fogjam meg. No, ez volt az a pont, amikor már nem volt vissza út. Öt erc után eldöntöttem, jön ideiglenesbe, egy percet sem tölthet a menhelyen. A kollégák, sorban jöttek megnézni a kis apróságot, de csak egy kérdés jött mindig: "Ez micsoda?", és a választ természetesen ez volt: Ez egy Kis Izé. Egy tengerimalac szállítóba került a kis vakarék, amíg dolgoztam, mivel azt mondták férges, nem nagyon akartuk taperolni. Munka után haza, Barka, háát hogy imondjam, kb. 15 perccel a haza érkezésünk után signózta a kicsit egy szép csíkkal annak buksiján. Már akkor éreztem, ezt a meccset még párszor le fogjuk játszani. Izé, merthogy nem volt hirtelen jobb ötlet, hamar feloldódott. Két nap múlva már igazi kutyaként szemlélte a világot, de minden új volt neki. A fű, a föld, a beton, az állatok. Nagy gondossággal figyeltem arra, hogy 4-szer egyen egy nap, de valahogy gyanús volt a kora.

(a valós méretek)

Rendben, hogy apró volt, de akkor is. Kb. 1 hét kellett ahhoz, hogy végül kijelentsem, a kis szörnyeteg marad. Nem terveztem, sőt, nem is volt átgondolt döntést, de megtörtént, amitől mindenkit óva intek, érzelmi alapokra helyeztem a dolgot és nem bírtam a kis cukinak ellenállni. Így jöhetett az első pulcsi megvétele, egy újabb szigno Barka részéről és a dilemma, hogyan szoktassam össze a két kutyát, hogy Izé ne szerezzen tőle maradandó egészségkárosodást, mert Bari hiába nem szándékosan, de komoly sérüléseket tudott volna okozni. A költözés és az új falkatag érkezése miatt az öreg bioritmus teljesen afeje tetejére állt és nem tudta, hol is van az ő helye, így az ő érdekében egy 5 napos falka kizárás lett az eredmény. Ez után, megértette, a főnök azt mondja, a kis girnyó marad, akkor nincs mit tenni, el kell fogadni. Eleinte inkább csak megtűrte a picit, viszont olyan mértékű nyugalom lett úrrá rajta, ami normális egy öregedő kutyánál, nála viszont furcsa. Afféle, most már pihizhetek, itt az utánpótlás, majd ő dolgozik érzés áradt belőle. És valóban, egésznap alszunk, kevésbé ijed meg, könnyebben veszi az akadályokat. Mint egy óvobácsi, úgy terelgeti Izét, és játsza a body guardot a kisasszony körül. Izé szerencsére jó idegrendszerű, nem fél a tömegben, jól utazik, a többi kutyától nem fél, sőt erősen nagy öntudata van. Mivel sokat dolgoztam mostanság, nem volt idő a korai tanulásra, így hamar elkanászodott a hölgyemény. Most már több időm van, így erősen gyúrunk a rendes, nem csak a féltékenységből működő behívásra, az alap engedelmességre, és arra az átkozott szoba tisztaságra. Egészségileg majd kicsattan, kiváló agilitys alapanyag, és mint kiderült fajtájának mini változata, mely nagyon ritka Magyarországon, így felmerült a kérdés, lehet, hogy lopott kutya?

(született agility bajnok)

Időközben meglett az oltási könyv, ahol feketén-fehéren le van írva, a kutya májusi születésű, tehát megfelelő időt töltött az anyja mellett. Valahonnan Székesfehérvér környékéről szármahat, és az első oltását időben megkapta, a kis könyvén még az adandó táp típúsa is rajta volt. A kérdés csak az, ki volt a "tenyésztő"? Mi történt június és augusztus között a kutyával? Miért nem kapta meg a többi oltást? Miért nem volt benne chip? A dokit egyszer elértem, de még nem sikerült lenyomozni az első tulajt. Midenesetre Kis Izé, most már marad, minden oltása, chipje megvan, túl vagyunk az ivartalanításon és lassan belépünk a 6. hónapba, a kamaszkodás sűrűjébe. A továbbiakban tehát Nem csak Bari, hanem Izé kalandos hétköznapjairól is olvashattok, mert kicsi a bors, de imád bajba keveredni.

"Mindegy, milyen kulturális háttérrel rendelkezel, milyen a bőrszíned, az anyanyelved, hited vagy vallásod, ha nem mozdít meg benned semmit egy alomnyi bohóckodó kölyökkutya látványa, minden bizonnyal kőből van a szíved."

/Ceasar Millan/

Bemutató, avagy játszva tanuljunk kutyával a kutyákról

A tegnapi napunk nagyon izgalmasan telt. Bár a héten eléggé kiütött egy csúnya torokgyuszi, de mivel hónapok óta szerveztük a tavalyi összefüggő gyakorlatom iskolájában az egyik tanító nénivel ezt a bemutatót, ezért igyekeztem über-gyorsan épkézlábra összeszedni magam. Meg is tette a hatását a két nap intenzív kifekvés c-vitamin és aloe vera. Tegnap két órakor megéreztünk az általános iskolába, ahol a portás bácsi már várt minket és eligazított a 2.C osztályba. Bár Barka jó szokásához híven megint előadta a "jaj elsüllyed a lábam alatt a padló" szokását a folyosón, de bent a a teremben a linóleum már biztos talajt jelentett számára. (ezzel a padló fóbiával még kezdenünk kell valamit). 

A gyerekek széthúzták már korábban a padokat és félkörben ültek a székeket. Épp az uzsonnát fogyasztották. eljött még pluszban a takarító néni a középsúlyos értelmi fogyatékos nagy fiával is. Nagyon örültem, hogy ennyien voltak. Amíg ettek, Barkát körbevezettem a teremben, hogy mindenkit megszaglászhasson, és feltérképezze a terepet. az első pár perc bizonytalanságot követően, már magabiztosan ment a gyerkőcökhöz, és szépen teljesített az élelem megtagadással is, mert bár a gyerekek pont az orra előtt tartottak a kezükben (méreteikből adódóan) a finom pogácsát, ő neki esze ágába sem jutott kivenni senki kezéből a kaját. Kifizetődött a többheti szívtelenség és szigorú szabályok. Miután mindenki befejezte az evést, ivást. Itt is bemutattam az ismerkedős rituálét. Mivel az foglalkozás előtt nem tudtam a nagyfiú állapotáról, így ő vele külön össze ismertettem Barit, mert egy magas, jó kiállású fiatalemberről volt szó, s Barka néha bizonytalan az ilyen típusú emberekkel. Megkértem álljon féloldalasan háttal Barkának, amíg körbe szaglássza, majd guggoljon le mellé, és oldalt kezdje el simogatni. Legnagyobb megdöbbenésemre, amint leguggolt a fiú, Bari egyből odabújt hozzá, ami nem jellemző rá, és a későbbiek folyamán is teljes mértékben máshogy reagált ezzel a fiúval kapcsolatban. 

(bemutatkozás, egy pacsival)

Az ismerkedés után, jöhettek a játékok. először középre vittem a Barka cuccaival telerakott szatyromat és megkértem a gyerekeket, hogy vegyenek ki belőle, egy hámot, nyakörvet, kendőt, és pórázt. Addig, amíg a kiválasztott 4 gyerkőc válogatott, másik 4et megkértem, hogy sorban vegyék le Barkáról a felszereléseket. Ezután következett a felrakták. T.-nek kellett felrakni a hámot, de kicsit erőszakos volt, így Bari ezt jelezte nekem, azzal, hogy elhúzódott tőle. Megkértem a kisfiút, hogy álljon egy picit hátrébb, Barkát, pedig egy jutifalat segítségével rávettem, hogy álljon a kisfiú mellé, így már nem volt gond. A többiek is felrakták a maradék cuccot, és nagyon tetszett nekik, hogy abban a felszerelésben dolgozik Bari, amit ők választottak. Ezután jöhetett pár mozgásos játék. Körben kellett sétálniuk, és amikor Bari lefekszik, akkor leguggolni, amint megint feláll, séta tovább. Ez nagyon bejött a lurkóknak. 

(helyes póráz tartás)

A következő játékot kicsit nehezítettem, mert itt körben álltak és Barka bizonyos pózaira kellett, megváltoztatni a mozgás formáját. (fekvés=guggolás, piti=térdemelés, hajol=sarok emelés, két lábon állás= lábujjhegyen járás magas tartással, állás= sima járás). Először még nem volt tétje a dolognak, de mikor már begyakoroltuk a mozdulatokat, kiesésre ment. Bár az egyik mozdulatnál, egy kislányt kivéve mindenki kiesett, nagyon élvezték a játékot. Ezután jött egy kis fejtágítás játékkal egybe kötve. Hogyan sétáljunk a kutyával? először megmutattam, hogyan fogják a pórázt és vezessék maguk mellett a Barkát, majd kaptak a másik kezükbe egy kupakot, amit a mutatóujjukon egyensúlyozva kellett a kutyával együtt körbevinniük. Nagyon ügyesek voltak, két vagányabb kis srácnak együtt kellett vezetni a kutyát, miközben egyensúlyoztak. Mindenki nagyon ügyes volt.

(Barika ül, és a kis szobrocskáim)

 A végére, pedig jöhetett a szobros játék, annak volt a legnagyobb sikere. A foglalkozás végén még labdáztak egy kicsit Barival, majd még átmentem a régi osztályomba, hogy ők is kicsit meggyömöszkélhessék Barikát, meg persze engem is.:) A nagyfiúnak annyira tetszett Bari, hogy a végén el sem engedte a pórázt, Barka meg hűségesen követte őt és odaült mellé, mikor simogatta. A végén persze fény derült az okra, Bari miért reagált a nagyfiúra teljesen másképp, ami ismét egy visszaigazolást adott nekem Barkáról. Még mindig azok a kedvencei, akik kicsit mások, akiknek igazán szükségük van egy kis négylábú odafigyelésre.

 (a csoportkép)

(Barika kicsit kipurcant utána)

"A kutya valóságos szent. Természeténél fogva tiszta szívű és őszinte. Ösztönszerűen tudja, mikor nincs rá szükség: órákig képes nyugodtan feküdni, mikor királya belemerül a munkába. Ám amikor a király szomorú és szorong, odalopakodik hozzá, hogy az ölébe hajtsa a fejét. Ne félj. Sose bánd, ha mindenki más el is hagy. Gyere, sétáljunk egyet, és felejtsd el az egészet."

/Axel Munthe/

Tavasz= Jó idő = Irány bemutatózni

Az elmúlt 2-3 hét kicsit sűrűre sikerült, de most eljött az idő, hogy pótoljam a hiányosságaimat.

2013. 04. 12-én délután egy ötödikesekből álló iskolás csoport érkezett hozzánk az alapítvány oktató szobájába. Nagyon izgultam, hiszen idén ők az első nagyobb csoportunk (28 gyerkőc), és Bari ilyenkor mindig kicsit türelmetlenebb, merthogyhát ő neki mindenkit végig kell szaglászni és örülni mindenkinek és mi az, hogy nem lehet.

Első körben Barika nem túl nagy örömére helyet foglalt a neki előkészített ketrecben, annak megelőzés érdekében, hogy a gyereksereg kapásból le ne rohanja, ez elég jól működött a korábbi bemutató kezdetekkel ellentétben, ahol hosszú percek teltek el, mire sikerült lerobbantani a kis manókat Barkáról. a gyerekek helyet foglaltak, és kezdődhetett a bemutatóval egybekötött foglalkozás.  A téma leginkább a kutyákkal való helyes viselkedés és a felelős állattartás egyvelege volt. Bár korábban sosem készítettem tervezetet, most kipróbáltam mennyivel másabb, ha egy tevékenységi tervben vázolom, mik azok a témák, dolgok, amikbe kicsit mélyebben bele szeretnék menni, és hozzá valamilyen kísérő tevékenységet, gyakorlatot bemutatni a kutya segítségével és a gyerekek bevonásával. Amint a csoport kényelmesen elhelyezkedett, kezdődhetett is az előadás. 

Már az első feladatnál igénybe vehettem a gyerekek segítségét. Hogyan viselkedjünk idegen kutyával? Hogyan ismerkedjünk össze vele? Mivel jómagam hosszú hónapok, évek, sőt igazából, mióta először hallottam Cesar Millan tevékenységéről és módszeréről, igyekszem aszerint dolgozni én is, mind a saját és az általam nevelt kutyák esetén is, bár nem minden téren, hiszen vannal saját, jól bevált módszereim nekem is, illetve sok más elismert magyar és külföldi kiképzőtől is volt szerencsém ellesni pár jó fogást. De minden tekintetben a fő irányvonal a testbeszéd, az energia, és a kutyák kommunikációjának megismerése és alkalmazása a fő cél. Így nem volt kérdés, hogy hogyan mutassam meg a gyerkőcöknek a megismerkedés szabályait egy idegen kutyával. Természetesen első körben kíváncsi voltam az ő tapasztalataikra, szokásaikra. Egész ügyesek voltak, bár az alap koncepció mindig az volt, hogy szemben állnak a kutyával és odatartják a kezüket. Nem hibáztattam őket, mivel anno én is így tanultam, egészen addig míg egy kutyát ezzel a "majdnem orrbanyomós" ismerkedéssel halálra nem ijesztettem. Elmagyaráztam nekik, hogy sokkal könnyebb és zökkenőmentesebb, ha féloldalasan háttal állunk a kutyának és hagyjuk, hadd szaglásszon meg minket, így nem leszünk fenyegetés, csak barátságos ismerkedést kezdeményezők. Amint a kutya körbeszaglászott és ismét nyugodt állapotban van, meg lehet simítani első lépésben a nyaka oldalát, és szép fokozatosan az egész testét. Nagyon fontos, hogy ne a feje tetején kezdjünk egy ebet simogatni, mert az fenyegető jelzéseket adhat a kutyának és megijedhet, odakaphat. 

Miután ezt átismételtük, megmutattam egy kedves ismerősöm és a majdnem kétéves kislányával is, hogy pici gyerekkel hasonlóképp kell összeismertetni, csak épp jelezni kell számára, h a picivel vigyázni, mert ő a "főnök" kölyke. Természetesen Bari úgy viselkedett a picivel, mint egy hímes tojással. Egyből dobott egy hátast és hagyta, hogy a kishölgy ügyetlenül gyömöszkélje, noha a kislány állóhelyzetben még nem érte el a hátát. Titokban örültem is, hogy Barka ösztönösen tudta, hogyan viselkedjen. A továbbiakban beszélgettünk arról, milyen a kutyák fogsora (megkértem egy gyerkőcöt, húzza fel Bari száját és nézze meg a fogait), és átbeszéltük kicsit a kutyák történelmét, honnan is származnak, milyen őseik vannak, miért ragadozók. 

Ezután jött az a rész, hogyan kell, gondozni, etetni, helyesen sétáltatni a kutyát. A gyerekek el voltak hűlve attól, hogy csupán a testbeszédebbel és a nyugodt-magabiztos kisugárzással le tudom tiltani a kutyát a kajáról, és nagyon örültek, amikor ez nekik is sikerült. A sétánál is megbeszéltük a helyes póráz fogást, mivel sokan a mani napig úgy tudják a kezünkre kell csavarni, ami ugye veszélyes lehet egy instabil kutyánál. Mindenki sétálhatott a kutyussal, aki szeretett volna. Aztán megbeszéltük a szőrápolás, hogyan kell a kutyust fésülni és milyen gyakran az adott szőrtípustól függően. A bemutató-foglalkozás végén jöhetett a 28x-os simi és egy kis trükközés, jutalom falatra, amit ugye tenyérből adunk a kutyának, mert s kétujjas kajaelvétel még mindig nem 100%-os ha nem én adom Barkának a jutit. A gyerekeknek és a tanító néniknek a visszajelzések alapján nagyon tetszett a program, még csokit is kaptam, ami nagyon meglepett és nagyon örültem neki.

(képek lesznek hamarosan)

Gyerekek, gyerekek szeretik a...Barikát

Az elmúlt két nap elég mozgalmasra sikerült Barika számára. A szombati napot kora reggel egy laza 6 km-es biciklizéssel kezdtük, aminek mondanom sem kell, a kis lustája nem igazán örült. Ment is a panaszkodás és a sértődés, miután megérkeztünk, pedig ennyi mozgás még "trottyos úr" számára is kötelező. Ezen azonban hamar túlléptünk, hiszen kezdődött az Ebegyetem eheti szakköre, amit én tartottam a kutyafajták rengeteg érdekességéről, és arról, hogyan is lett a kutya, kutya. Az előadás alatt Barika végig hisztériázott, mert mi az, hogy nem vele foglalkoznak a kis "pöttöm pannák", időközben lett egy négylábú néző is egy kölyök Weimari (remélem nem írtam rosszul) személyében, akinek az én drága jó kiskutyám egy cseppet sem örült. Nem tudom mi ütött belé, de párszori mormogás után egyszer csak puff oda neki a hegyes fogacskáinkkal. Égtem is mint a reiszt ág, nesze neked kutyanevelés. Egy kis irgum-burgum után észhez tértünk és az előadás után gyönyörűen dolgozott az úrfi a gyerekeknek, az egyik kislány (úgy 5 éves forma) nem volt sokkal magasabb, mint Barikám ülve, de úgy a nyakába ugrott, hogy csak lestem, nehogy Bari megijedjen és elugorjon, mert ez azért mégis csak váratlan volt. De ő, mint valami régi motoros, épp, hogy csak a szempilláját rebegtette meg. No, szép...és még a bőrén felkapaszkodás ülésből is csak egy hátranézést eredményezett. Azért az öregkornak még is csak vannak előnyei. És aminek külön örültem, hogy végre szépen vette el a kajcit a gyerekektől. A nap fénypontja pedig Natasa volt, anyukám kollégájának a pöttöm három esztendős kislánya. A kisasszony nagyon határozott volt, jót labdázott Barival, és amíg én elfoglalt voltam a szakkörösökkel a nyusziknál, addig ő őrkutyásat játszott Barkával.

(Natasa és Barika)

Vasárnap, azaz ma, pedig szülinapoztunk. A szülinapos gyerekek anyukája külön kért, hogy legyen ott egy dögönyözhető kutyus, mert a gyerekek élnek-halnak a kutyákért. Barika ideális jelölt volt a tomboló gyereksereg meghódítására. Nem is kellett sok idő, hamar ellepte a 20 kis apród az öreget, de ő csak állt és nézett és valószínűleg ébren alukált, mert elég kómás tekintettel meredt maga elé. Természetesen itt is előadta magát, miután az egyik meghívott kislány apukája megjelent egy fiatal labradorral. Ment is a morgolódás és fog villogtatás, ezek azért mégiscsak az ő gyerekei. Ennél a pontnál kapott a drága egy kis gyorstalpalót a féltékenység mellőzésének lehetőségéről, így a továbbiakban nem drámázott a fiatal négylábú jelenlétén. A szülinap nagyon jól sikerült, Barika kapott tortát (picit), és mindenki megszeretgette.

"A gyermek: ámulat és hűség. Egyszerű csodálkozás és szigorú egyszerűség. Minden titok ablaka a gyermek. Minden titok, amit a kezdet önmagában őriz, amit a kezdet önmagából kibontott."

/Juhász Ferenc/

Trottyos úr csintalankodik

Jó hírem van, Barika a legutóbbi riadalmak óta jól van. És igen, úgy él, mint hal a vízben. Többet alszik, mint  az elmúlt 8 évben bármikor. És nem rest előhúzni a tarsolyából olyan viselkedési problémákat, ami a kölyökkari énjére emlékeztet, és nem a szó pozitív értelmében. Sikeresen beleestem ugyanis az öregkori ráhagyás csapdájába. Mivel nyugdíjas a szentem, a napjai nem telnek sok izgalommal, így kicsit lazítottam a pórázon, és nem vettem komolyan a rosszaságait. Most már nem annyira vicces Reggel kis híján nekirontott két másik, neki nem szimpi kutyának, még jó, hogy pórázon volt. És sajnos ez az elmúlt hetekben egyre gyakoribb. Ha épp az egyik tanoncommal dolgozunk, egyszerűen átmegy szelektív nem hallásba és megy a saját feje után, pedig elméletileg azért viszem magammal, hogy segítse a munkámat. Háát, most egy darabig szüneteltetjük a segítségét, és kicsit visszaveszünk az egójából. Kicsit elővesszük az engedelmes gyakorlatokat, ismételünk, és itthon visszaveszünk a fene nagy kényeztetésből. Mondhatni nehezen viseli, hogy "bele zabálok" a kajájába, mielőtt megkapná, és mi az ,hogy addig nem mehet ki az ajtón, amíg én az nem mondom, nem elég hogy ő jöhet utoljára, mér várakozzon is. A neten láttam pár apró trükköt, ami az ő nyelvükön adja a tudtukra mi a szitu a falka sorrend terén, ezeket is elevenen alkalmazzuk, bár elsőre elég nagyot meredtek a szemei. Szerencsére már kezdi venni a lapot, és ismerős már a játék menete számára, mondjuk úgy, öreg motoros már a hatalmi harcokban. 

Amikor egy fejezet lezárul

Szomorú, de annál hangosabb reggelre ébredtünk. Tegnap este már lehetett Barin érezni, hogy valami nem stimmel. Kóvájgott össze-vissza, nem találta a helyét nem akart lefeküdni és egy helyben maradni. Azt hittük fáj a hasa, vagy pisilnie kell. Nos, ma reggel megértette velünk, hogy szó sincs has fájásról. Ha hallottál már kutyát sírósan üvölteni tudod miről beszélek. Zengett a lépcsőház és az utca, Bari keserves vinnyogásától. Olyan erős fájdalma lehetett, hogy még a könnye is kicsordult. Ahogy belenéztem azokba a könyörgő szemekbe, az szívem összeszorult. Mivel nem akartam egyedül hagyni napközben, amíg iskolában vagyok, kivittük anyuhoz, ahol ha nagyobb baj tudnak neki adni gyógyszert, bár mi azért az orvosunk ajánlásával adtunk neki egy fél Algopyrint, habár haszna nem volt. Később kapott erős gyulladáscsökkentő szteroidot, de nem fejtette ki igazán a hatását. Mikor délután mentem érte ugyanolyan rosszul volt, aztán mikor hazaértünk kicsit pihent, de aztán megint kezdte. Most megint fekszik és csöndbe van, de még mindig szomorúan pislog. 

Nagyon szomorú vagyok, mert ez valószínűleg a legutóbbi szezonkezdő edzésünk eredménye, ami ráadásul földre tett lécen történt. A doki ma mondta, hogy véglegesen el vagyon Barka tiltva mindenféle sporttól, tehát még időszakosan sem rohangálhat, egyet-egyet. Most persze a lényeg, hogy ismét jól legyen, de azért sajnálom, hogy ennyi idősen olyan életvitelt kell élnie, amilyet majd dupla ennyi idős korában kellene. Persze maradnak a kirándulások, elkezdjük a terápiás vizsgára készülést, tanulunk sok új trükköt, és azért néha-néha el látogatunk egy-egy versenyre, de az úgy már nem az igazi. Szóval Barkának nagyon szép karrierje volt. Ha nem is lett világhíres, hisz nem is kellett, hogy az legyen. Legnagyobb álmomat, hogy kijussunk az IMCA Agility VB-re, sikerült elérni. Így örömmel gondolok vissza az elmúlt 5 évre, amit az agilityvel és egyéb sportokkal tölthettünk. Egy fejezet zárult most le az életünkben. De újabb lehetőségek nyílhatnak meg más területen. Aki ismeri tudja, milyen szenvedéllyel csinál Barka valamit, amit szeret, így az utolsó edzéseinek videóján láthatjátok, hogy még mennyi tűz, és akaraterő van benne, amit most gyógyulására használ, én pedig csak arra kérlek titeket, akik olvassák Barka mindennapjait, küldjetek neki sok- sok pozitív és gyógyító energiát, hogy ezzel is segítsük gyógyulását. Hiszem, hogy ez is segítség neki, hogy már annyiszor segített.

(ez a videó 4 napja készült, kedden)

(ez a videoklip pedig számomra az Barkát és engem szimbolizál. Voltak mélypontjaink, de számomra ő a bajnokok bajnoka!)

"A bajnokok bajnoka vagyok. Ha futok, remeg a föld, az ég megnyílik, halandók ujjonganak, és tiszteletkört teszek a tulajjal, aki virágos takarót tesz rám. Ez a diadal útja."